Utazás Egyszerűországba 9. rész - Öt évvel később

2024. június 7.

Öt éve írtam cikksorozatot az egyszerűsítési utunkról, és hasznosnak érzem, ha most, tehát pontosan hat és fél évvel az utazás kezdete után elmondom, hová vezetett ez a folyamat. Hosszú leszek.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ma már nagyon más körülmények között élünk, mint a korábbi cikkek írásakor.

Egyrészt: hatan lettünk, négy kicsi gyerekünk éppen 10, 7, 5, és 1 éves. Meggyőződésem, hogy feleennyi gyereket vállaltunk volna, ha annó nem kezdünk el szelektálni a fontos és nem fontos dolgok között, és ezt a különbségtételt – hangsúlyoztam korábban is – nem csak fizikai dolgokra értem, sőt.

Másrészt: 2022-ben volt nálunk egy jelentős házfelújítás, aminek a tapasztalatairól, részleteiről szintén írtam egy könyvet, de nem tettem közzé és nem is fogom, mert sok benne az érzékeny, családunkat érintő információ. Most itt legyen elég annyi, hogy 4 hónapra kiköltöztünk a házunkból, a helyünket a generálkivitelező vette át, és ki-bepakolással bruttó fél évig tartott az átalakítás. Komoly munkálatok folytak, a garázsunkat és a kazánházat beépíttettük, nappali és második fürdőszoba lett belőlük; többfelé osztottuk a tereket, az eredetileg 3 szobás házunkból 6 szobásat csináltunk; illetve mivel az új szobák miatt itt-ott új nyílászárókat építtettünk be, a homlokzatot is renoválni kellett. Ehhez egy évig folyamatosan tanultam, az Otthonkommandó tanfolyamait használva rengeteget terveztem, megtanultam alaprajzot tervezni és készíteni, fejben villanyt szerelni, parkettázni és burkolni. Ha annyi ezresem lenne, ahányszor a munkásainktól az „Ezt nem így szokták" mondatot hallottam, akkor nullszaldós lett volna a felújítás. Utólag egyébként mindig belátták, hogy igazam van, fotókon örökítették meg maguknak a sok esetben nem mindennapi megoldásaimat.

Komoly külső és még komolyabb belső, érzelmi munka folyt tehát nálunk, és bár nem kezdeném elölről, de minden perc tervezés és tanulás megérte, mert – és ez már a beköltözés során, az első napoktól kezdve látszott – az otthonunk minden centije minket szolgál. Az, hogy kinek mi tetszik nálunk, azon nem érdemes vitatkozni, mert alapvetően ízlés kérdése, ami pedig nálam is változó faktor, de az, hogy a funkciók, a tárolás, az egyedi, barátságos környezet ki van pipálva, nem vitatható.

További változás, hogy pár hónappal ezelőtt vettünk egy kertet tőlünk 5 percre a város szélén, patakparton. Pici víkendház gazdag, buja kerttel, ami jelenleg elsősorban játszótérként és családi-baráti találkozók helyszínéül, közösségi térként szolgál. A Fodor Tanya előző gazdái bevallottan gyűjtögetők voltak, és 7 éve nem jártak a telken. A kacatmentesítési tapasztalataimnak hála 2-3 szombat délután alatt pikk-pakk rendbe tudtam vágni a belső tereket, a kerthez több idő kellett.

Illetve még további adalék, hogy írtam két e-bookot, elsősorban az ismerős anyukák megsegítésére, játékszervásárlás (Okos játékok a természet gyermekeinek) és kertkialakítás (A zöld 50 árnyalata) témában.

A gyerekeink fele azóta waldorf iskolába jár, ami mai szememmel nézve az előéletünk természetes folyománya, bár a Sors rakott elénk néhány izgalmas kanyart, mire rátaláltunk Waldorfia útjára.

Ebben a cikkben is a korábbi tematikát követem, tehát a lomtalanítás, gyereknevelés, ruhakérdés, takarítás/háztartásvezetés, környezettudatosság, kertrendezés és boldogságtalálás témaköreit veszem elő röviden újra. A közelmúltban tartottunk nálunk ismerős anyukákkal egy úgynevezett Konmari Találkozót, ennek a tanulságait is beépítem itt-ott.

Lomok nélkül

Azt már a cikksorozat 8., utánkövető részében jeleztem, hogy nálam a konmarizás már alap; észre se nagyon veszem, ha selejtezek, mert eleve úgy nyitok ki egy fiókot, hogy egyúttal két mozdulattal rendbe is vágom. Évente kétszer mégis szánok időt egy alaposabb „gyomlálásra". Június közepén és december elején nálunk családi ünnepek, baráti zsúrok vannak, ezek előtt két héttel komolyabb selejtezést tartok, amit akkorra időzítek, amikor anyukám is itt van segíteni. Ő takarítja a ritkábban látogatott sarkokat, kádat, csempét, fiókbelsőt stb., én pedig selejtezek, rendezkedek, a következő évszakra dekorálok.

A minap volt egy gondolatszálam a tárgyak vásárlásáról. Képzeld el, hogy mi lenne, ha holnaptól végtelen pénzmennyiség állna rendelkezésedre, és bármit megvehetnél, amit csak akarsz. Mi változna akkor? Több tárgyatok lenne? Ugyanannyi? Vagy netán kevesebb? Én azt hiszem, nekünk nem nagyon jelentene ez változást, valószínűleg ugyanennyi tárgyunk lenne, ugyanitt élnénk, ugyanilyen minőségben. Talán az autóinkat környezetbarátabbra cserélnénk, illetve hasonló, „bolygóvédő" okokból nagyobb hangsúlyt fektetnék a ruháink beszerzőhelyeire. Nem tartanék takarítónőt, mert elbírok a munkákkal, kertészt pláne nem, és szakácsnőt sem, mert ha néha rendelünk kaját, az csak arra jó, hogy megállapítsam: a saját főztünket szeretjük. Talán a napi bevásárlást kiszervezném, de például utazni nem hiszem, hogy többet utaznánk, és nem mennénk extrémebb helyekre, mint most. A férjem – akivel közösen úgy döntöttünk, hogy pénz és tárgyak helyett leginkább időre van szükségünk – másfél éve részmunkaidőben, napi hat órát dolgozik, és azt hiszem, ez akkor is így maradna, ha lottómilliárdosok lennénk, bár valószínűleg nem irodában ülne, hanem a hobbiját űzné magasabb szinten.

Ez azért lehet így (értsd: hogy több pénzzel sem változna körülöttünk semmi), mert egyrészt nem költünk hülyeségre, nincsenek impulzusvásárlásaink, ezért marad pénzünk az igazán fontos dolgokra. Másrészt folyamatosan figyeljük az igényeinket, és a környezetünket, tárgyainkat is ehhez alakítjuk. Ha bennem csak a szikrája is felmerül az irigységnek, hogy valaki másnak miért van valamije, vagy neki miért könnyebb, mint nekem, akkor bennem automatikusan bekapcsol a kérdés: és nekem miért olyan nehéz? Ezen elgondolkodva rendszerint változtatok: vagy a beszerzés mellett, vagy a tudatos elutasítás mellett döntök. A lényeg, hogy megőrzöm a szabadságomat azzal, hogy higgadt fejjel, minden eshetőséget végiggondolva, a kezemben tartom A Döntést, és nem marketingesek erőszakos nyomulása miatt vásárolok. Mondok erre egy példát. Ahogy fentebb említettem, ha enyém lenne a világ összes pénze, az autóinkat környezetbarátabbra cserélnénk. Ha akarnánk, megtennénk. Egyelőre azonban nem vagyok meggyőzve az elektromos autók környezetkímélőbb voltáról a gyártási folyamataik miatt, másrészt macerásnak érzem a használatukat. Lehet, hogy változik majd a szemléletem, és lehet, hogy a technológia is, úgyhogy ezzel egyelőre kivárunk.

Az, hogy lomok és felesleges kacatok nélkül élünk, nemcsak üdítően felszabadító, hanem magasabb minőségű életet jelent. Ez a lényeg. Én elsősorban ezt értem az alatt a ma már kissé elcsépelt mondás alatt, hogy a kevesebb több. Aki ezt megérti, és tesz is a változásért, másképp tekint majd a világra, és benne önmagára.

Egyszerűbb gyermekkor

A bevezetőben említettem, hogy a közelmúltban írtam egy könyvet, amit e-book formájában közzé is tettem. Okos játékok a természet gyermekeinek, ez a címe, lényegében egy természetes játékszer-gyűjtemény, sok-sok gyerekszoba kialakítási tippel. Bár közel 160 játékot tartalmaz, ezek fele éppen nem boltban vásárolható, hanem játékként használt hétköznapi tárgy, vagy saját kezű dolog.

Ebbe a könyvbe minden eddigi tudásomat, tapasztalatomat beletettem a játékok vásárlásáról és használatáról, ezért most innen idézem az ezzel kapcsolatos alapelveimet.

„… elmondom, mi felé tartunk, és mi az, ami minden döntésünket áthatja majd a játékszerek beszerzése és a környezetünk formálása során.

A természetesség elve

Mindig a természetből indulunk ki. A természet változásaiból, az évszakok körforgásából, és mindabból, amit itt a Földön készen kapunk és egyébként is körülvesz minket még azelőtt, hogy kimondhatnánk azt a bűvös szót, hogy „vásárlás".

A hosszú távú gondolkodás elve

Minden esetben, ha valamilyen tárggyal vesszük körül magunkat, célszerű végiggondolni, hogy meddig tud ez a cucc minket szolgálni. Mennyi időre hivatott, meddig tervezték, meddig segít majd minket. Egyáltalán: segít minket? Egy mosógép esetében sajnos nem mi döntünk, annak van egy páréves szavatossága, aztán ki kell dobni, és le kell cserélni. Vagy ha a játékszerekre gondolunk: egy elemes zenélő forgót maximum egy évig használunk. Biztosan szükség van rá? Ugyanakkor egy natúr fakocka szettet évtizedek múlva is szeretettel vesznek majd elő a padlásról a gyerekeink vagy a gyerekeink gyerekei.

Egy szó mint száz: játékszer vásárlás előtt mindig felteszem magamnak a kérdést, és neked is ezt javaslom: szívesen elteszem én ezt az unokáimnak? Ha a válasz nem, akkor nem veszem meg.

Világok építése

A gyermekeim nagyon különböző habitusúak, életkorúak és érdeklődésűek, a játszási mechanizmusuk azonban egyvalamiben biztosan közös: mindannyian szeretnek világokat építeni. A 9 éves lányom az alkotásban éli ki magát, a 6 éves fiam az építésben, a 4 évesem pedig nagyobb dolgok építésében (pl. párnabunker) és rombolásában. A játékparkunk az évek során igazodott ezekhez az érdeklődési körökhöz, és ma ezeket a világokat bővítjük tovább. Olyan világok ezek, amelyekhez mi felnőttek is könnyen tudunk kapcsolódni, mert természetesek, szépek, megmozgatják a fantáziánkat. Ellenben azok a játékok, amelyek önmaguktól valók, csak egyvalamire jók, a legtöbb esetben nem alkalmasak világok építésére. Mivel sok esetben nem a természetből indulnak ki, nem létező lényeket formálnak nem létező színekben, netán könnyű műanyagból készülnek, nem képezik le a minket körülvevő világot, ezért kapcsolódni sem tudunk hozzájuk. Olyan játékszerek beszerzésére vagy készítésére törekszünk tehát, amelyek alkalmasak rá, hogy komplett mesevilágok szülessenek a velük való játszás során.

+1 A könyv

Végül egy nem önálló alapelv, de fontosnak tartom kiegészíteni a fentieket azzal a sokéves tapasztalatunkkal, hogy a legjobb játékszer, ami mindhárom fenti kitételt teljesíti, és nem utolsósorban a nyugodt életünk alapja, az minden esetben a könyv. Az olvasott mese, ami jöhet bárhol és bármikor, és varázsütésre lecsillapítja a kedélyeket, kisimítja a lelkeket, összekapcsolja a gyerekeket és a felnőtteket, és körülvesz, mint egy meleg takaró. Ahogy Vekerdy Tamás fogalmaz: a mese gyógyít. Mélyen egyetértek ezzel a gondolattal. „

Eddig az idézet. (Ha kéred a könyvet, a pdf verziót bármikor át tudom küldeni emailben, maminbaba.debrecen@gmail.com)

Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvének további üzenete, hogy a gyerek lassabban, kiszámíthatóbban éljen, ez teszi őt nyugodttá, kreatívvá. Lehet, hogy elrontjuk, és vállalom is, de a mi gyerekeink egyelőre továbbra sem járnak semmilyen külön foglalkozásra, és ezt megfejeljük azzal, hogy 1 órakor hazahozom őket az oviból-suliból, így a délutánt szabadon, együtt tölthetjük, struktúrálatlan idővel. A hétvégi programokat is úgy alakítjuk, hogy bőven jusson idő bambulásra, alkotásra, szabad tetvészkedésre, és sok-sok olvasásra. (Amikor nem így teszünk, rögtön jön a kisebb-nagyobb betegség).

Payne könyvének további üzenete a felnőtt világ kiszűrése és a kütyühasználat drasztikus korlátozása. Mi már régóta erősen szűrjük a felnőtt világot a gyerekek előtt, legyen szó tévéről, hírekről, reklámújságról, Nagy Dolgok megbeszéléséről. Ez nálunk mind nincs. A kütyühasználat évek óta rengeteg dilemma és sok száz perc korábbi beszélgetés tárgya a férjemmel. Mostanra tudom magabiztosan kijelenteni, hogy jól csináltuk, és megtaláltuk a mindannyiunk számára komfortos érték-és mértékrendet, de ez csak leírva ilyen egyszerű, valójában most is potyog a könnyem, ha az elmúlt évek bukdácsolásaira gondolok. Nálunk nincs zéró tolerancia, mint sok waldorfos szülőnél, de valójában nem is szeretnénk, mert azért nem annyira buta dolgok ezek, ha jól használjuk őket. Egyszerűen csak annyit teszünk, hogy arra használjuk az okoseszközt, amire való: pihenésre, alkotásra, tanulásra, önkifejezésre, szórakozásra, és mindezt közösen, jól meghatározott (és ezért könnyen betartható) mennyiségi és minőségi korlátok között.

Takarítás-racionalizálás

A nagy, dedikált lomtalanítás viszonylag egyszerű móka. Inspirálódsz, terveket szősz, aztán ha van pár szabad óra, pár zsákkal felszerelkezve belefogsz, a zsákokba kerül a szemét, a szelektív, az adomány, a rokonoknak szánt cucc. Eddig oké. Ahogy fentebb írtam, én ezt egy évben kétszer csinálom meg, két nagy családi ünnep előtt, amikor sok vendéget várunk és szeretném jó színben feltüntetni az otthonom, egyúttal le is tudom a selejtezést.

Na de mi van közben? Egyrészt van két konmarizó dobozom, amibe csak dobálom befelé a kiselejtezett tárgyakat, és ha megtelik, egyszerre megválok tőlük. Ugyanígy van egy pici apróságos tálka az előszobában, odadobálom sepréskor, napi rendrakáskor a pici dolgokat és átnézem, ha megtelik.

A napi rutinnak egyrészt része az, hogy törekszem rá, hogy minden tevékenységemmel bezárjam a kört, amiről korábbi cikkben már írtam. A gyerekeket erre sokáig nehéz rávenni, én nem is erőltetem, de Panni már magától csinálja, alkotás-evés után elpakol maga után, néha csak noszogatásra. Illetve napközben van két pillanat, amikor visszatérek az alaprendhez. Az egyik már régóta a reggeli ovi-suli kör utáni hazaérkezés. Ilyenkor elpakolás a vízszintes felületekről, konyha-fürdőpult, egy kis fertőtlenítő törlés, hogy jó illat legyen, mosógép indítás, ágyazás, kacatvándorlás elpakolása. Ezzel fél 9 körül 20 perc alatt végzek, és egész nap élvezhetem a rendet magam körül. Délben a hazahozós ovi-suli kör előtt pakolom el a tiszta ruhát, (most, nyáron kint száradnak, ezért most inkább utána, fél 2 körül), illetve még egyszer körbenézek, hogy Szofi után is elpakoljam az apróságot. Így a gyerekek és én is rendre érünk haza, lepakolnak, kiosztják a Panni által a hazafelé a kisboltban vásárolt finomságot, utána nekik mindennap van egy óra mesenézés, félhomályban, takarók között, fél pucéron. Én most ilyenkor főzök, Szofi körülöttem vagy a kertben tesz-vesz. (télen később, a gyerekekkel főzök, mert olyankor nincs mit csinálni annyira nekik, kertbe nem mennek, ezért a főzés is egy program.) Fél 3-3 körül kezdjük a játszást most kb. 6-ig, vacsoráig, én olvasok nekik közben, ők szöszmötölnek, uzsonnáznak. Laci megjön 4 előtt, ő is bekapcsolódik. Ezt a rendrakós kört kicsit halványabban, a férjemmel együtt megcsináljuk este, vacsora után is, a gyerekek fürdenek vagy játszanak, mi kiágyazunk, konyhát-fürdőt elpakoljuk, leüresítünk, hogy megnyugodjanak az elmék lefekvés előtt.

Hát valahogy így.

Ruha-kérdés

A kapszulagardrób továbbra is működik nálunk, mindenből van mindenkinek 6-8 darab mindenből, 1-1 kabát, cipő, papucs, sál stb. jut mindenkire, és mindenkinek az általa kedvelt színekben vásárolok, jellemzően fast fashion boltokban. Ez utóbbi, mármint a fast fashion üzlet nem a legjobb megoldás, de egyelőre nem látok mást életszerűnek. A lomtalanítós résznél eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha bármennyi pénzt elkölthetnék, és felmerült, hogy a ruhatárunkat valószínűleg ökotudatosabban szerezném be. Ezen már sokat gondolkodtam, ami ötletként felmerült, az 1) a turi, 2) a használt ruhacsoportok és 3) a minőségi hazai ruhagyártók termékei.

A turizás régen nagy szenvedélyem volt, ma ennek nem hódolok, ugyanis tömbösítve frissítem a családtagok gardróbjait, évszakról évszakra, csak azt vásárolva, amit kell, és turkálóba nehéz úgy bemenni, hogy kell 5 darab 98-as nadrág és 4 darab 122-es póló, ehhez időre és rendszerességre van szükség, amihez én most nem tudok alkalmazkodni.

Korábban keresgéltem ruhatesó-jellegű, vagy ruhacsomagos marketplace-es/facebookos helyeken használt ruhákat, ahol méret és nem szerint tudsz válogatni. A gondom itt az, hogy nem igazán találtam pont olyan csomagot, amire szükségem van, felesleget pedig, ugye, nem szeretnék.

A hazai gyártók termékei talán a legszimpatikusabb és életszerű választás, idén magamnak már így vásároltam online a nyári gardróbfrissítéskor. Ez tűnik a legszimpatikusabb útnak, és meglehet, hogy hamarosan úgy döntök, hogy efelé haladunk tovább. Egyelőre nem tartok itt, de ha van jobb ötleted, várom.

Ami tapasztalataim szerint a legtöbb családban gondot jelent, pláne több testvér esetén, hogy hogyan tároljuk el a kinőtt, vagy a jövőre váró kapott ruhákat. Elmondom, én hogyan csinálom, de nem biztos, hogy ez tökéletes és mindenkinek beválik.

Egyrészt korábban megtartottam szó szerint az összes kinőtt ruhát, mert sok gyereket akartunk. Rengeteget kaptunk, és én is vásároltam. Aztán a 3. gyerek után lehoztuk a padlásról az egészet, és tartottunk egy garázsvásárt. Sokan jöttek, sok szart elvittek, az utolsó csavart is, de ruhából, pont, ami a lényeg lett volna, egyetlen egy darabot sem. 100 ft/db áron, méret és nem szerint külön bedobozolva, átkonmarizva. Másnap kétszer fordultam, bevittem egy egyesületnek. Azóta tudom, hogy a használt ruha semmit nem ér, és nem szabad tárolni.

Úgyhogy most veszek ruhát Panninak és Samunak, kapszulázunk, nagyon kevés kell. Samuról csak a nagyon jó, a szezonális vagy nagyon drága (télikabát, gumicsizma, ünneplő) megy Vincének, ez 1 zsák. Vincéről és Szofiról nem tartok meg semmit. Szofi 92-es méretig örököl mindent Panniról, a többit tovább adtam, neki még nem veszek semmit. Én sógornőmtől kapok néha, azt elhordom. Magamnak is tárolok ruhát, ez leginkább a szopi miatt van, mert nekem nem kényelmes, ha nem spéci szopis ruha van rajtam, nem szeretem feltűrni. Tehát vannak nem szopis ruháim eltéve. Illetve minden szezonban van puffer, plusz tartalék, hogy ha kedvem van, tudjak váltogatni. Laci karácsonyra ruhát kér, ő se vesz soha semmit. Mindenki kapszulás, 6 póló, 6 hosszú ujjú, 6 gatya, 8 zokni és 8 bugyi.

Ami tehát tárolódik, és az ágyneműtartóban van: Szofinak 92-ig: 2 zsák. Samuról Vincére: 1 zsák. Nekem felső: 1 zsák. Nekem alsó: 1 zsák. Panninak ami most szezonváltáskor lejött és még jó lehet ősszel: 1 zsák.

Kb. két év múlva lényegesen kevesebb lesz a tárolt ruha, nem bánnám, ha nem is lenne.

Nulla hulladék

A szemétkezelés kérdését évről évre folyamatosan fejlesztjük, és nyilván rengeteget tanultunk e téren a felújításkori ki-beköltözésből, illetve a Fodor Tanya rendberakásakor is.

Most ott járunk, hogy 4 féle kukánk van: egy kommunális (ebbe gyűlik a legkevesebb), egy szelektív (ebbe a legtöbb, bár a papírt a fiúk rendszerint felhasználják a kertben szalonnasütéskor), egy tyúkos (a jószág számára ehető konyhai hulladékkal) és egy komposztáló (zöldhulladék, ami nem megy mulcsnak és nem eszi meg a tyúk).

Ezenkívül külön gyűjtjük az üveget (megy az üveggyűjtőbe), az étolajat (megy az étolajgyűjtőbe), a textilt, ruhát (megy a rászorulóknak), az elektromos hulladékot és ha van, az építési hulladékot (megy a szeméttelepre), és a nekünk már nem kellő használati tárgyakat (kirakjuk a ház elé).

Szerintem itt a kérdés az, hogy ez a szemlélet, és a zero waste-re való törekvés, ami áthatja a hétköznapjainkat fémszívószáltól kulacson át, újrazsákon és biciklizésen keresztül a szürke víz felhasználásáig vagy a napelem használatáig, szóval hogy ez a sok,számunkra már észrevehetetlen erőfeszítés hová vezet. Ezt a gyerekeken lehet jól lemérni, akik már alapból így szokták meg, vendégségben is megkérdezik, mit hová dobhatnak, és számukra már nem kérdés, hogy mi ezt a Földet csak kölcsön kaptuk, és nem a bolygót féltjük, mert úgyis okosabb nálunk és bőven túl fog élni minket, hanem magunkat féltjük, hogy lesz-e még nekünk embereknek élőhely itt. Minden apró lépés számít, ez az üzenet, és jó látni, hogy ezt már egész pici korban elfogadják.

Kert gyerekekkel

A játékok után a másik nagy szerelemprojektem a kertalakítás. Erről is írtam a közelmúltban ebookot, amiben négy évszakon keresztül mutatom be a díszkert és a haszonkert csodáit és munkáit. Három és fél éve ugyanis hatalmas váltásba kezdtünk, buja dzsungel irányába tartunk, és az élhetőség és életszerűség mellett pár éve a fenntarthatóságot tűztük zászlónkra.

Hogy mit teszünk a fenntarthatóságért? Mindent, ami az adott viszonyok között életszerű. Komposztálunk, gyűjtjük az esővizet, építettünk rovarhotelt, a kevésbé gondozott utcafrontra méhlegelőt alakítottunk ki vadvirágokkal, minden felhasználható növényi résszel mulcsolunk, a természetes anyagokat felhasználjuk épített elemek készítéséhez, fásítunk és bokrosítunk, nem használunk vegyszert, társítjuk a növényeket, csalogatjuk a rovarokat és madarakat, hogy aztán jól utánuk olvassunk. Az egyik keskenyebb oldalon, zsebkendőnyi területen van gyümölcsös, illetve pici veteményes telipakolva zöldségekkel, fűszernövényekkel, inkább pedagógiai célzattal, hogy lássák a gyerekek, melyik növény hogyan fejlődik. Van egy kis tyúkudvarunk három tojóval, ők a házban keletkező komposzt eltüntetésében vállalnak szerepet, és persze a gyerekek nagy barátai (minden nap kapirgálnak egy kört az udvaron). Ami a kerti munkákat illeti: a gyerekek számára nem teszünk semmit kötelezővé, mindenki csak annyit és azt csinál, amihez kedve és érdeklődése van. A szüretelésre például – mosatlanul, egyenesen a hasukba - sosem mondanak nemet…

A dísznövények, cserjék és virágok néhány kisebb ágyás, sziklakert kivételével elsősorban a perifériára, a kerítés mellé, sűrű beültetéssel kerülnek, mert a focipályát és a futkározást nem zavarhatja semmi. Valamennyien évelők, az örökzöldek többségét az előző lakó ültette. Nagyjából 200 fajta növény, a konyhakertben 40 féle ehető zöldség, gyümölcs és fűszer vesz körül minket. A családi biciklizések alkalmával gyakori program a növénymentés: ha valahol építkeznek, kidobnak egy növényt, vagy egy romos, elhagyatott szakaszon szenved valami, akkor anya előveszi a bicajkosárból az erre a célra rendszeresített kisásót. Családtagoktól, ismerősöktől is érkezett már sok minden, csupa olyan, amiről azt látom, hogy megél és szépen fejlődik a környékünkön, így különlegességek csak elvétve akadnak a kertben. Ma még sok növény vékony piszkafa, de én már tudom, mivé válnak majd a későbbiekben.

Lusta kertészek vagyunk, nagyon kevés időt tudunk kerti munkákkal tölteni. Alapvetően projektmunkában végzem a kertészkedést, tehát tömbösítve, minden évszakban egy-két szombat délutánt rászánva, a többi időben pedig csak kiélvezem az örömeit.

Az alábbiakban egy rövid szakaszt idézek A zöld 50 árnyalata nyári fejezetéből, amit bármikor emailben, pdf formátumban tovább tudok küldeni, ha kéred.

"Gyerekes anyukáknak ilyenkor, nyáron tíz hosszú hétig kell tudni lekötni a csemetéjüket, amihez a kert óriási segítség. Nyilván mindenki ilyen-olyan játszó eszközök és kényelmi tárgyak beszerzésével könnyíti meg ezt a kétségkívül ember(értsd: anya-)próbáló időszakot. Jó lenne, ha a gyerekek kreatívan, nyugalomban, és lehetőleg önállóan használhatnák a kertet, ehhez az Okos játékok a természet gyermekeinek című könyvemben sok-sok konkrét játékszer ötletet is adok. Itt most egy kifejezetten kertépítéssel kapcsolatos tippet említek. Akár kész van a kerted, akár még csak tervezed, én mindenképpen javasolom sokféle kreatív ágyásszegély kialakítását természetes anyagokból. A legkisebb kertet is feldobja, ha az egyébként szimmetrikus és egyenes ágyás vagy járda mellé leteszel, finoman leásol pár farönköt (fektetve vagy állítva, utóbbit akár különböző magasságokban), bontott téglát, kimaradt kültéri járólapot, lécet (ezekre aszfaltkrétázni is lehet), és még jobb, ha valamilyen formát is viszel bele, tehát az egyenes vonal helyett cikk-cakkban, hullámban, rombuszban, háromszögben, akár kacskaringóban is lehet gondolkodni. Ezek az apróságok lazítanak a kert vonalasságán, merevségén, tervezettségén, mosolyt csalnak a betérő arcára, miközben megőrzik a természetességet. Nálunk sok ilyen lehetőség van, és nem telik el nap, hogy a gyerekek ne ügyesítenék magukat valamelyik ágyásszegélyen, és kiválóan lekötik magukat, amíg mondjuk rám várnak.

És ha már itt tartunk. Az előbbi tippnél a legfontosabb kritérium, hogy TERMÉSZETES anyagból készüljön. Persze, lehet kapni műanyagból is praktikeres fű-zöld 15 centis ágyásszegélyt, de én itt most nem erről beszélek. Alapból óva intelek a műanyagoktól a kertben, mert ha sok ilyen tárgy vesz körül, elvész a természetesség. Ha polirattan a kerti ülőgarnitúra (ráadásul „színben passzoló", egyforma párnákkal), ha műanyag a gyerekek kisháza vagy a szerszámtároló, mellette műanyag a kuka, a komposztáló, a napernyő, az összes virágcserép, a slag, a homokozó, a trambulin, a csúszda, a medence, de még a kerti szék is, mindezt pedig megfejeled valami lidis szolárflamingóval meg világító szemű plasztik kerti törpével, akkor hiába voltál nagyon tudatos a növényválasztásnál, hiába gazdag a flórád, ezeket fogja a betérő meglátni, és neked is ez hívogatja majd a szemedet. Így lesz a legtöbb mai kertből tesco gazdaságos giccsparádé. Az ilyen kert „korrekt", de nem hívogató, nem természetes. Ne csússz ebbe bele, ne köss kompromisszumot a műanyaggal, ha nem muszáj. Használd a pinterestet diy ötletekre, a pénztárcád is meghálálja, a végeredmény pedig barátságosabb lesz.

Ha hozzánk betérsz, sőt már az utcáról is látszik, hogy egyfajta meleg, otthonos, egyedi hangulat fog fogadni, ahol nyugodtan leveheted majd a cipőd, ledőlhetsz a padra, kinyúlhatsz a szőnyegre, és nem kell majd kínosan ügyelned rá, hogy szépen van-e keresztbe téve a lábad, vagy eltartod-e jólnevelten a kisujjad a kávéscsészétől. Ezt a laza, meleg miliőt sok-sok apró geggel, régi tárggyal, humorral érjük el a ház körül (egyébként a házban is ez a pont az i-re, a fűszer, amitől igazán a miénk és csak a miénk az egész, mert másnak nem lesz ilyenje soha, ha a világ összes pénzét elkölti a Praktikerben, akkor se). "

Boldogságtalálás

Nem titkolom: a kedvenc részem jön. A Maminbaba óráimon mindig kiemelt szerepet kap az óra végi levezetés, amikor az aktuális megéléseimre alapozva igyekszem tippeket adni az anyukáknak a boldogságtaláláshoz. Ebben kiemelt szerepet kap, hogy felidézzük és elraktározzuk magunkban az elmúlt napok ragyogó pillanatait, azokat a nüansznyi, pár percig tartó flow-állapotokat, amikor összejött minden, és különösebb erőfeszítés nélkül megtaláltuk a belső derűnket.

Ez a kulcsa szerintem mindennek: a belső derű. Amit néha úgy kell magunkban összekaparni, néha pedig tálcán kínálja az Élet. Én már jó pár éve úgy döntöttem, hogy aktívan őrzöm és táplálom a belső derűmet. Minden apró erőfeszítést vagy sikert megünneplek, gondolatban megveregetem a vállamat, és ha nehezebb percek vannak, mindig arra koncentrálok, hogy mivel hozom majd el a feloldozást.

Ez azzal is jár, hogy izolálódom, izolálódunk, hiszen kizárom az életemből, vagy legalábbis erősen korlátozom a negatív hatásokat, nagyvilági híreket, és amikor becsukom magam mögött a kaput, olyan bura vesz körül minket, mint kábé a Roxfortot a Harry Potter utolsó, csata előtti jelenetében. Én vagyok McGalagony, aki a pálcájával láthatatlan falat húz a szerettei köré. Ilyen egyébként az iskola is, ahol a nagyobb gyerekeim tanulnak, és az ovis csoport is, ahová Vince jár. Sokat beszélgetünk arról a férjemmel, hogy ez mennyire baj, hiszen az életben akadnak szép számmal rossz dolgok, negatív megélések, kudarcok is, ez is a földi létezés része. Én azt hiszem, hogy ezeknek a mennyisége és minősége nagyon nem mindegy. Még így is éri épp elég negatív hatás a gyerekeket és minket felnőtteket is, de ez pont annyi, amennyit elbírunk. Nem túlélni kell az életet, hanem élvezni. Sokszor említettem itt a cikkben A Döntés szerepét. Ez is egy ilyen Döntés. Hogy én nem túlélni akarok, hanem élni, élni, szabadon és boldogan élni!

A döntésemnek hála a belső derű akkor sem hagyott el, amikor nehéz időszakaink voltak. Csak felsorolás szerűen, hogy mik történtek velem az elmúlt három évben: Panninak iskola és iskolarendszer váltás; egy komplett házfelújítás teljes ki - és beköltözéssel, egy évig tartó tervezéssel és tanulással, négy hónap máshol éléssel rendkívül megterhelő, depresszióközeli élménnyel; a felújítás teljes levezénylése; az új élettér belakása, berendezése; Samu iskolába lépése; Vince beszédkésésének kezelése, fejlesztések; terhesség, a maga fizikai nyűgjeivel, három kicsi gyermekkel; Szofi születése; tanyakeresés, vásárlás, rendberakás; és a közelmúltban autócsere, kóklerekkel való kapcsolattartás.

Ezek teljesen hétköznapi feladatok, normatív krízisek. Értjük ugye, hogy az élet maga is tesz le elénk olyan feladatokat, amik önmagukban is nehezen megugorhatók, nem kell még nekünk is nehezíteni a dolgunkat azzal, hogy tovább bonyolítjuk a napokat. Ezért vagyok hálás az egyszerűsítés útjáért.

A pszichológusommal beszélgettünk arról, hogy kell-e bűntudatot éreznem azért, ha sokszor úgy érzem, én föntről a hegy tetejéről vidáman integetve nézem, ahogy mások lent a hegy lábánál csákányokkal felszerelkezve, vért izzadva élnek napról napra, akkor is, ha egyébként hasonló anyagi, értelmi, társadalmi szinten állunk. Visszakérdezett a pszichológus, hogy ha visszagondolok, én mindezt vajon tálcán kaptam-e. Rá kellett jönnöm: a minket körülvevő nyugalom minden eleme a mi döntéseink következménye. Nem, szó sincs róla, hogy bármit tálcán kaptam volna.

Én döntöttem így.

Persze a családomat, azt, hogy tanulhattam, volt tető a fejem fölött, volt mit ennem stb. igen, de hányan érkeznek hasonló csomaggal, és végül hányan mondhatják el magukról 39 évesen, hogy révbe értek? Hogy az ő házasságukat, családjukat, boldogságukat, általános elégedettségüket semmi nem fenyegeti (szélsőséges katasztrófák kivételével)?

Szóval, nem, nem érzek már bűntudatot. Én építettem, én raktam össze tégláról téglára, és én folytatom a boldogságunk építését a jövőben is. A körülményekhez rugalmasan alkalmazkodva, az élet által elénk tett kihívásokat derűvel megugorva, tudva azt, hogy mindig lesz megoldandó feladat, és sosem dőlhetünk hátra, de nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségben éljük meg ezeket az akadályokat.

Pár év múlva megint elmondom, hová jutottunk.

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg kisgyermekes ismerőseiddel is!

A fotók saját készítésűek, kérlek ne használd fel.

A cikksorozat további részei:

Utazás Egyszerűországba 1. rész - Lomok nélkül

Utazás Egyszerűországba 2. rész - Egyszerűbb gyermekkor

Utazás Egyszerűországba 3. rész - Ruhakérdés

Utazás Egyszerűországba 4. rész - Takarítás racionalizálás

Utazás Egyszerűországba 5. rész - Nulla hulladék

Utazás Egyszerűországba 6. rész - Kert gyerekekkel

Utazás Egyszerűországba 7. rész - Boldogságtalálás

Utazás Egyszerűországba 8. rész - Egy évvel később