Utazás Egyszerűországba 8. rész - Egy évvel később

2020. március 1.

Eltelt egy újabb év, és most úgy gondolom, ideje - elsősorban magamnak - összeszedni, mi változott azóta, hogy rátaláltam a bölcsek kövére, vagyis az egyszerűbb életre.

Két és fél éve léptünk a minimalizmus útjára, csak akkor még nem tudtuk, hogy ezt így nevezik. Másfél év után leírtam a tapasztalataimat, és elég nagy volt az érdeklődés ahhoz, hogy itt a honlapon is közzétegyem egy cikksorozat formájában. Azóta eltelt egy újabb év, és most úgy gondolom, ideje - elsősorban magamnak - összeszedni, mi változott azóta, hogy rátaláltam a bölcsek kövére, vagyis az egyszerűbb életre. Ebben a cikkben a korábbi tematikát követem, tehát a lomtalanítás, gyereknevelés, ruhakérdés, takarítás/háztartásvezetés, környezettudatosság, kertrendezés és boldogságtalálás témaköreit veszem elő röviden újra.

(A cikk a koronavírus járvány előtt készült, tehát a normális békeidők állapotát tükrözi.)

Lomtalanítás terén rá kellett jönnöm - konmari módszer ide vagy oda -, hogy ez bizony egy never ending story. Mert ahogy egyre üresebbek lesznek a fiókok, szekrények és helyiségek, úgy kapok egyre inkább vérszemet az újabb lomtalanításra, és kezdek egy újabb körbe. Múlt ősszel volt egy nagyobb inspirációm: rendrakási szakértőhöz fordultam, mert már nem volt több saját ötletem, és kevésnek éreztem a pinterest adta lehetőségeket. A skype-beszélgetések után eltelt pár hét, mire sikerült megvalósítani a terveimet, és azóta is élvezzük a (hangsúlyozzuk: saját kiindulópontunkhoz képest) minimál lakberendezés előnyeit. Három alapelvet tartok fontosnak: az egyik, hogy a fehér szín mindig ÜT. A másik saját alapelvem, hogy a legjobb, legszebb, legpraktikusabb berendezési tárgy a SEMMI. A harmadik alapelv pedig, hogy a legjobb inspiráció a tárgyaktól való megváláshoz, ha napközben otthon fotózom a gyerekeimet, a puszta létezés közben (ritkán persze, mert jelentősen korlátozom a saját telefonhasználatomat) - ilyenkor ugyanis a fotók válogatásakor azonnal feltűnik, ha valami a háttérben nem oda való.

Az alapelveim mentén elpakoltuk a konyhapultról az utolsó maradék mikrót is (ment a kamrába); az étkezőasztalról mindent, a terítőt is beleértve (sokkal könnyebb letakarítani a csupasz asztallapot); a kukákat (3 db) elrejtettük a csap alatti szekrényben; lefeleztük az L-alakú kanapét; élő virágot tettem a fürdőbe, ahová egyébként nem jut fény (eddig bírja); és a gyerekszobában a natúr bükk bútorokon kívül minden fehér színű lett, kikerültek a színes díszpárnák, egyedül a bézs szőnyeghez ragaszkodunk, mert azon alig látszik meg valami.

Most persze azt gondolom, hogy kész vagyunk, aztán pár hét vagy hónap múlva újra kattog majd az agyam, hogy mitől kellene megválni. Az biztos, hogy mára sokkal tudatosabban "dobok ki" tárgyakat (mellékszál: nagyon tetszik az a zero waste-es mondás, hogy "Ha legközelebb kidobsz valamit, gondolj rá, hogy a KI nem létezik"). Van egy konmaris dobozom, ebbe gyűjtöm a szelektált tárgyakat, és amikor ide valami bekerül, akkor már nagyjából van is sejtésem, hogy kinek adom majd tovább.

A show folyik tovább, majd jövőre elmondom, mire jutottunk.

Egyszerűbb gyermekkor kapcsán szintén a legjobbaktól kértem segítséget, ugyanis ma már létezik hazánkban is egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Az online szülői kurzuson kiderült számomra, hogy mi ezen a téren már eléggé a profi ligában játszunk, de persze mindenhol akad javítani való. Azt már tudjuk, hogy a módszer hihetetlenül fejleszti a kreativitást, nyugodtabbak és könnyebben kezelhetőek a gyerekek, hiszen kiszámíthatóbban telnek a napjaik, és kiszámíthatóak a szülői reakciók is, amikor a határokat feszegetik.

A tavalyi tapasztalatok alapján már nagyon vártam a telet. Igen, a telet, amikor beszorulunk a szobába, ami a mi esetünkben egy 3*3 méteres gyerekszobát jelent, három kisgyerekkel. Nyilván kihasználjuk a lakás minden zegzugát a játszáshoz, de alapvetően itt, a "háromszorháromban" éltük az életünket. Imádom, hogy a semmiből is játék lesz, hogy egy papírdoboz egy hétre elegendő muníciót és ötleteket ad, és imádom, hogy a gyerekek már kezdik pedzegetni, hogy mi azért nem veszünk műanyag játékot, mert szennyeznénk vele a környezetet. A lányom a legnagyobb természetességgel használja a szelektív szemetest játékkutatásra, és szinte mindig kincsekkel (értsd: joghurtos doboz, kupakok, papírok) tér vissza, amiket - az én, hozzá képest csökött fantáziám számára legalábbis - eszméletlen változatosan használ fel.

A játékkölcsönzőnek hála persze van mihez nyúlni, ha már végképp kifogyunk az ötletekből ( a műanyag már itt is minimalizálva), és a karácsony-névnap-szülinap hármason kívül beengedünk néha új játékot is. Itt is a lányom adta az ötletet, akivel egyébként ilyen téren meggyűlt korábban a bajunk, hiszen az ajándékozás a szeretetnyelve: azt találtuk ki, hogy minden hónapban egyszer shopping nap van (a naptárban színessel jelöljük), amikor anyuval kettesben csajos programként el lehet menni vásárolni, és választhat magának valamit. Ugyanakkor soha semmikor máskor nem veszünk játékot, felesleges könyörgéssel próbálkozni.

Egy szösszenetet még hadd rögzítsek itt: a téli szünetben a rokonságnál kölcsönbe kaptunk egy játék laptopot. A színes-szagos-villogós-zenélős fajtából, amit én alapból be se engednék a küszöbön, de valami pillanatnyi elmezavar hatására kivételt tettem. Fél napig bírtuk egy fedél alatt, mi és a laptop. Akkor aztán szépen elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy ez a játék nem fér el a mi csöndes, békés, nyugalmas világunkban, és én ezt most azonnal elteszem és visszaküldjük. Nem viccelek, három másodpercen belül olyan béke szállt az egész családra és az otthonunkra, hogy szinte harapni lehetett. A gyerekek hangosan fellélegeztek, hogy ez az összeveszésre csábító, zajos valami végre békén hagy minket. Mert ahogy békétlenség idején Pannival mondani szoktuk: "mi a béke, a csönd és a nyugalom házában lakunk".

A ruhakérdés terén nincs sok változás: nagyjából maradtak a színkódok, a beszerzési források és a kapszulák mérete is. Szezonváltáskor listával a kezemben megveszem, amit kell, röntgenszemmel járva a boltban. Vince ruháit a padláson tárolt régi Samu-dobozokból veszem elő, már szintén saját színkód szerint, így neki eddig konkrétan nem vásároltam semmit (játékot sem). Itt tehát a tapasztalat annyi, hogy a kapszulagardrób a háromhavonta esedékes frissítésen túl prímán és magától működik.

A takarítás-racionalizálás, meg úgy egyáltalán a háztartásvezetés terén viszont sok újat hozott Vince születése. Nyilván felborította az addigi bevált rendszert, így kénytelen voltam új rutinokat bevezetni, vagy a megszokottakat átütemezni. Sokat figyeltem magam, hogy mikor mire jut idő, és mikor mit érdemes csinálni. Nagyon hasznos például a gyerekek előtt kelni, még ha néha oly fájdalmas is. Félóra a kávézásra, ébredezésre, öltözésre, turbótörlésre, aztán a nagyok készülődése közben beindítom a mosást (egyik nap sötét, másik nap színes, a fehéret lásd alább), gyors rendrakás robot üzemmódban, így mire indulnak apával oviba, mi Vincével boldogan átadhatjuk magunkat egymásnak és a játszásnak. Délelőtt alszik egyet, aztán ebédelünk, délben megyünk a gyerekekért, utána egy óra pihi (már egyik nagy sem alszik), kettőkor pedig indítjuk a játszást négyesben. Öt körül kezdjük a fürdést, hogy mire apa hat előtt hazaér, még legyen kis idő vele is játszani. Hat után vacsi, gyerekeknek kis házimunka (egyik ágyaz, másik a szennyest intézi), majd 2-3 mese a tévében, míg Vince is megfürdik és anya elvégzi a házimunkát, így fél nyolcra mindenki ágyban van. Lényegében tehát a nap nagy része játszással, illetve kisebb részben étkezéssel, logisztikával telik. Nekem a saját dolgaimra Vince délelőtti alvása marad, az is csak heti háromszor, mert kétszer Maminbaba órát tartok. Szóval megfigyeltem, hogy mikor mit érdemes csinálni. Ez alapján a hét napjait elneveztem és beosztottam a feladatokat.

Hygge hétfő: délelőtt Maminbaba, délután szigorúan SEMMI, mert hétfőn mindig mindenkinek rossz napja van.

Konmari kedd: Vince alvása idején lomtalanítok, kukát ürítek, varrok, ruhákat igazítok, szekrényeket átnézem, Lacinak bevásárlólistát küldök.

Wellness szerda: szépségápolás ezerrel. Szemöldökszedéstől főzelékfőzésen át gyógyszeres doboz átnézéséig sok minden tartozik ide, mikor mi a legégetőbb. Plusz ezen a napon mosom a fehér ruhákat, törlőket, plédeket, díszpárnákat, ágyneműket (háromhetes forgásban beosztva)

Csücsülő csütörtök: laptopozás, ügyintézés, telefonálás

Lazuló/pénzes péntek: délelőtt Maminbaba, délután a hétvégi leves megfőzése a gyerekekkel + játszótér, este Lacival egy pohár bor (pénzes péntek: ha valami dolgom van a városban, Maminbaba után elintézem, pl. szezonváltáskor ruhavásárlás)

Szimpla szombat: délelőtt főételfőzés gyerekekkel, délben pihenek, délután kertészkedés/kocsimosás

Takavasárnap: délelőtt sütés a gyerekekkel, délután egy-másfél órás nagytakarítás Vincével (a nagyok nagyiznak)

Ez a mostani állapot, rugalmasan változik majd. Mióta ezt a rendszert tartom (FlyKittinek nevezem a FlyLady módszer után), az a szlogenem, hogy mindenre van időnk (itt nyilván azt értjük, ami számunkra fontos). És valóban: nincs idő körmöt reszelni? Majd szerdán eljutok odáig. Szétszakadt a nadrág? Kedden fogom megvarrni. Hírlevelet kell írni? Csütörtökön nekiállok, és így tovább. Talán túl katonásan hangzik, nekem mégis az életemet könnyíti ez a rendszer. És ne feledjük, hogy ezzel csak azt az egy-másfél órát osztottam be, amíg Vince alszik, a többiben szabadon játszunk vagy éljük az életünket. Mindenre van időm, hát ki mondhatja el ezt magáról?

A zero waste terén sok-sok apró változást bevezettünk. Elhagytuk a szemeteszsákot, házi vegyszereket kutyultam, saját készítésű mosogatógéptablettát használunk, egy csomó mindent lekomposztálunk, és megismerkedtem az aromaterápiával, így az illóolajok ma már mindennapos barátaink a takarítás terén és az otthonunkban is (és szerintem ennek is köszönhető, hogy alig vagyunk betegek).

A férjem kapott egy zero waste témában írt könyvet a frizbicsapatától, aminek a végén van egy ellenőrző lista, hogy mi mindent vezettél már be az életedben. Kábé nyolcvan százaléka pipa, ami pedig nem, az okkal és tudatosan van így. A legjobb érzés, hogy már értik a gyerekek, hogy mit miért csinálunk, a hároméves Samu is szól, ha valamivel szennyezzük a környezetet.

A bevásárlás racionalizálása hozta a legnagyobb változást. Korábban én vásároltam a helyi boltban a gyerekekkel, kvázi mindennap, apránként, és drágán. Aztán költségminimalizálás céljából úgy döntöttünk, hogy a férjem jár boltba heti egyszer, egy olcsóbb nagyboltba és a piacra, az általam előzetesen küldött lista alapján. Így biztosan nem jön be felesleg, kevesebbe kerül, egészséges, és mivel a férjem körül nem ugrál ilyenkor három kisgyerek, tud figyelni a csomagolásmentességre és arra is, hogy lehetőleg hazait válasszon.

Itt is egy emlékezetes szösszenet: Panninak karácsony környékén énekkaros fellépése volt a körzetes iskolában. Amikor végeztek, egy osztályteremben öltöztünk. Talált a padok közt egy üres cukorkás zacskót, majd odament a szemeteshez, és értetlenkedve kérdezte, hogy itt miért csak egy kuka van, ezt most abba az egybe kell-e dobni... Aztán talált még egy zacskót, és kérdezte, hogy ezt fel tudjuk-e otthon valamire használni. Mondtam, hogy fel, ő pedig a legnagyobb természetességgel betette a táskánkba. Mindezt egy tanító néni végignézte, nem tudom, mit gondolhatott rólunk, de nagyon mosolygott.

A kertben a fenntarthatóság volt az elsőszámú szempontunk, így ott nem nagyon változott semmi. Idén is az előző cikkben vázoltak szerint fogunk ültetni. A maradék műanyag játékoktól megváltunk, elment a műanyag kerti játszóház és a plasztik gyerekpad is. Nagy váltást hozott a robotfűnyíró, amit kora tavasszal telepítettünk, és ez most számunkra az év legnagyobb beruházása (imádjuk). Tavaly próbálkoztunk luffatök termesztéssel, hogy házilag készíthessünk mosogatószivacsot, ám az utolsó lépésnél, a kiszárításnál nem jártunk el megfelelő körültekintéssel, és berohadt a termés. Idén másképp ültetjük, és másképp fogjuk szárítani, ugyanis 2021-ben már saját készítésű szivaccsal akarom meglepni a rokonokat szülinapjukon (na jó, bevallom, már idén is ez volt a terv). Szintén ajándékba (is) szánom majd a saját készítésű fűszerkeverékeimet, amivel idén először fogok megpróbálkozni, még keresem a recepteket.

Összefoglalva: a boldogságtalálás nap mint nap zajlik. Elhatároztam januárban, hogy az idei a Kiélvezés Éve lesz számomra. Két és fél évet dolgoztam a nyugalmunkért, most pedig hátradőlök és learatom a sikert. Az egyszerűbb gyermekkor kurzuson felmerült a kérdés, hogy kinek mire nincs ideje. Én akkor azt válaszoltam, hogy betegnek lenni nincs időm. Ma már erre is van, azóta kétszer teszteltem egy ételmérgezés és egy megfázás során. A rendszerünk minden nap jól vizsgázik: ragyogó pillanatokkal teli szívvel alszom el esténként. Ha pedig mégis jön egy patthelyzet, frusztráció, harag, akkor arra van időnk és megbeszéljük (vagy néha kiabálok, és ezzel ma már azonosulni is tudok). Nem mentesülünk a stressztől, de igyekszünk nem beengedni az ajtón.

Az út kitaposva. Egy év múlva elmesélem, hogyan folytatódott utazásunk Egyszerűországba.

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg kisgyermekes ismerőseiddel is!

A fotók saját készítésűek, kérlek ne használd fel.

A cikksorozat további részei:

Utazás Egyszerűországba 1. rész - Lomok nélkül

Utazás Egyszerűországba 2. rész - Egyszerűbb gyermekkor

Utazás Egyszerűországba 3. rész - Ruhakérdés

Utazás Egyszerűországba 4. rész - Takarítás racionalizálás

Utazás Egyszerűországba 5. rész - Nulla hulladék

Utazás Egyszerűországba 6. rész - Kert gyerekekkel

Utazás Egyszerűországba 7. rész - Boldogságtalálás

Utazás Egyszerűországba 9. rész - Öt évvel később