Maminbaba
Utazás Egyszerűországba 6. rész - Kert gyerekekkel
Szeretem hallgatni, ahogy nő a fű a kertben.
(Ez az írás egy 7 részes cikksorozat része. A többi rész linkjét a cikk alján, az illusztráló saját fotókat ugyanott a kapcsolódó galériában találod.)
Lakótelepen nőttem fel, alig hat éve élek kertes házban. Anyukáméknak volt Ózdon kertje a hegyen és a nagyszüleim is családi házban laktak, de gyerekkoromból csak a fára mászásra és a szalonnasütésekre emlékszem. Sosem foglalkoztatott igazán a kertészkedés, és nem is értek hozzá. Félek a bogaraktól, nem tudok kutyaugatásban elaludni, és egy méterről sem tudom a meggyfát megkülönböztetni a kőristől. A házasságunk elején mégis a kertes házra (és ezzel együtt a hitelfelvételre...) tettük le a voksunkat, ami nagyon jó döntés volt. És persze rengeteg munkát adott.
A házunk egy 560 négyzetméteres telken áll, és minden irányból van füves része: az egyik oldalon egy nagyobb, kábé 200 négyzetméteres pihenő-játszókerttel, a többi oldalon 3-5 méteres sávokkal. Az előző tulajtól örököltünk egy használható méretű filagóriát, kiépített szalonnasütő helyet, kisebb tujákat, egy kis veteményest paradicsomokkal, a kerítés mellett kavicságyat, meg a kert közepén egy nagyszobányi halastavat egy sziklakerttel. A kerítés nem volt bevakolva, a garázs előtt és a ház körül ronda régi betonborítás volt, a fű kiszáradva, árnyékot adó fák sehol. Innen indultunk. A vakolást, a térkőburkolást, a garázsajtó és a kapu elektromosra cserélését szakemberre bíztuk, és szuper döntés volt az öntözőrendszer kiépíttetése is. Persze nem egyből, hanem évek alatt, ahogy pénzünk volt rá. Minden mást a saját kezünkkel építettünk-szépítettünk, a férjem és a rokonság építette a kerti fészert, és ők temették be a tavat is. Azt szoktam mondani, hogy a telkünknek minden négyzetméterén dolgoztam már.
Mielőtt rátérek ezekre a munkákra és a gyerekbarát kert kialakítására, röviden kitérek a kiszolgáló helyiségek, a fészer és a garázs rendbetételére. Mint látni fogod, nem nagy dolgok ezek, és ha nincs kerted, akár az erkély/terasz kialakításánál is hasznos lehet.
A fészert tehát mi húztuk fel, fából. Két nyitott polc, egy asztal és egy nagy tárolódoboz a berendezése. Mindig ésszerűen tároltam benne, de hiába rendszereztem, pakoltam helyükre a dolgainkat, mégis kupi hatású volt az egész. Két dologról ugyanis megfeledkeztem: az egységes tárolóeszközök használatáról, és az esztétikumról. Amióta átformáltam, a kertészkedéshez való viszonyom is megváltozott, igazi kerti törpnek érzem magam. Több száz pinterest képet néztem meg kerti fészer kategóriában, innen merítkeztem. A másik vezérelvem a zero waste volt: csak meglévő dolgokat használjak, és minél több, egyébként felesleges lomot, annál jobb.
A nagy szerszámokat, ásókat, karókat egy függőlegesen felállított és kitámasztott raklapban tároljuk, ami a régi tulajtól maradt itt. A két polcból az egyik az "apapolc": a férjem cuccait, csavarokat, szerszámokat, alkatrészeket fekete színű ládákban vagy szortimenterekben tartjuk. Az "anyapolcon" a kerthez szükséges dolgok vannak: a vetőmagokat, vegyszereket, virágföldet megmaradt fehér színű műanyagcserepekben tároljuk. Ami szúrós (nyársak, balta), nem gyerekek kezébe valók (geotextil), vagy csak túl színes és nem mutat jól kitéve, (felfújható medence, csiricsáré kerti sátor) azok mentek a nagy ládába. A két polc tehát fehér és fekete, kimaradt fehér viaszos vászonnal borítva. Az alsó polcokon olyan dolgok vannak, amikben a gyerekek nem tehetnek kárt, és önmagukban sem. Az asztalt igyekszem letisztulva hagyni, csak a kerti szerszámokat tettem rá egy szép zöld cserépben. A fűnyíró és a nem használt futóbicaj az asztal alatt pihen, a felnőttbicikli a fal mellett. Ha jön majd a tél, a kerti párnákat egy gumipókkal a szabad fal mellé fogom erősíteni felállítva. Két hetente felseprek, mert a kosz - egy szint fölött - itt is bántja a szemem.
És ami az esztétikumot illeti: a házban nem használt képeket tettem a falakra, az asztalra pedig rákerült egy kis tálka egy régi kosárkával és a felesleges dekorcuccainkkal kiegészítve, és itt parkoltatom a kihalófélben lévő szobanövényeket is (télen a garázsban, mert ott nincs fagyveszély). Egyértelműen ez a kis kosárka, a zöld szerszámos cserép és a fölötte lógó képek a fészer fókuszpontja. Esztétikum kipipálva.
Mellette a fészer részeként van egy kis fedett rész a gyerekjárműveknek. Itt a másik örökölt raklapot használtam fel biciklitárolónak, mert a lyukakba pont beleférnek a kerekek és így nem dől el semmi. De: kupiérzetem volt. Ha kilépek a ház ajtaján, a fészert látom, mellette a sok csiricsáré kismotor. A praktikum megvolt, az esztétikum nem. És rájöttem, mi hiányzik: itt is a fókuszpont, valami, ami szép és eltereli a figyelmem a színkavalkádról. Ezért a fészer falára kívülről tettem egy szép képet, jól látható helyre egy nem használt lámpást, az ajtóra egy felesleges ajtódíszt, és egy szintén feleslegessé vált akasztós cserépben élő virág díszíti a fészert. A biciklik elé pedig két nagy (mondanom sem kell, eddig felesleges) dézsában nagyobbacska évelő bokrok, hogy minél több legyen a zöld. A fókuszpont egyértelműen a kép és a két nagy virág. A többi pedig a bónusz, amitől jobb érzésem lesz. A bicikliket utoljára látja meg a szemem, és ez volt a cél.
A garázsban is ügyeltem mindig a rendszerezésre, és itt viszonylag hamar rátértem az egységes tárolók hasznára. A garázsunk fala csupa nyitott fehér polc, rengeteg cucc elfér rajta, de ez kevés a sikerhez. A férjem időről időre egyforma barna papír irattároló dobozokat hoz haza a munkahelyről, ezek az elsődleges tárolóink. Ilyenekben tartom egységesen felcímkézve a gyerekek kinőtt ruháit. Sok más egyéb doboz is van, a legjobb az átlátszó műanyag doboz, mert látszik, hogy mit rejt. Igyekszem figyelni rá, hogy egy polcon azonos színű dobozok legyenek, a legjobb, ha mind egyforma (a kékeket, sárgákat, pirosakat kikonmariztam, a zöldeket, feketéket, barnákat, fehéreket megtartottam). A földön nem tartunk semmit a gyerekek miatt, csak egy fiókos kimaradt szekrényke maradt meg, ami Panni ruhakölcsönzőjévé lényegült át, innen szabadon válogathat a rokonságtól kapott ruhákból, ha cserébe hoz egy ugyanolyan típusú megunt darabot (pl. póló helyett pólót).
A bejárattal szemközti fal egy kazánházban folytatódik. Itt akármennyire igyekszem, nem tudok kupimentes övezetet kialakítani, mert ide aztán mindent rakunk, ami épp nem kell, de muszáj megtartani, etetőszéktől régi festékekig. Nemrég világosodtam meg: ezt a részt egy függönnyel fogom eltakarni. Van pár felesleges függönykarnisunk a felújításból, meg egy régi tetőhuzat a hintaágyról, ezeket felhasználva egy kis varrással ez is meg lesz oldva.
És van egy harmadik falszakasz, ami az esztétikumot szolgálja. Itt van a garázs ablaka, ahol az épp nem virágzó orchideák vannak. A férjemtől kisírtam, hogy ide is tegyen függönykarnist, megörökölt függönnyel és kimaradt elkötővel. És ide is feltettem a falra két képet: az autóink reklámfotóit fekete-fehérben, két kimaradt képkeretben. Ha bemegyek a garázsba, ezen a falon akad meg a szemem. Fókuszpont, ugye.
Rengeteg megoldás létezik a fészer, a garázs, a kiszolgáló helyiségek kialakítására. A tanácsom: pinterest, pinterest, és még egyszer pinterest. Ezer tippet lehet találni, még az ilyen, nem túl DIY-emberkéknek is, mint amilyenek mi vagyunk.
És akkor térjünk rá a kertre. Mint említettem, közel hat éve dolgozunk rajta. Ennyi idő azért már meglátszik; első nyáron biztosan nem lesz olyan, amilyet az ember megálmodott, ha csak nem kéri szakember segítségét aranyáron. Hát mi nem kértük, és mostanra lett olyan, amilyet mindig is szerettem volna.
Az évek során több kritériumot állítottam fel a kerttel kapcsolatban.
Legyen: 1) hasznos, 2) időkímélő/önfenntartó 3) gyerekbarát 4) esztétikus.
Vegyük át ezeket sorjában.
Hasznosság
Az első perctől nem volt kérdés, hogy hasznát akarjuk venni a kertnek, magyarul ehető növényeket is szeretnénk benne termeszteni. Ez a legegyszerűbb rész: megtervezed, kialakítod a helyét, aztán elmész egy kertészetbe, és megveszed a növényeket, vagy kérsz a szomszédtól/ismerőstől pár tövet. Mi a ház egyik oldalába (a legkeskenyebb részbe) gyümölcsbokrokat és -fákat ültettünk. A másik oldalon a kis veteményest némi ásással háromszorosára bővítettem. Ide ment az eper, és évről évre a borsó, a hagyma, a paradicsom. A két szakasz közti sarokba egy fűszerspirált építettünk a dédi felesleges tégláiból meg némi kavicsból. Legalább 15-féle fűszert termesztek benne, de sok idő volt, mire kiderült, minek van igazán értelme a konyhában. Alapból elmondhatjuk, hogy viszonylag sok idő, mire kiderül, melyik növénynek van értelme, és melyiknek nincs. Ha nincs, az nem kudarc, lehet, hogy mindent jól csinálsz és mégsem sikerül megtermeszteni. Hiába olvastam mindennek gondosan utána, a kipróbált dísz- és haszonnövények közel fele nem vált be nálunk, mert rossz helyre tettük, rossz a talaj, rosszul gondoztuk, nem jutott rá elég idő, több/kevesebb fényt igényelt volna stb, és ezek szakértelem híján menet közben derültek ki.
A nagyobb kertrészben az árnyékolást kellett megoldani, ez mostanra sikerült egy szilfa segítségével (a fák elég lassan nőnek, ezért ha hirtelen van szükség árnyékra, nem a kis gömblombú díszfákkal érdemes kezdeni, hanem olyannal, ami szaporán nő). Mivel itt áll a filagória, ide kerültek a kerti bútorok. Manapság nagyon divatosak a (mű)rattanbútorok, de itt kivételesen örülök, hogy műanyagot választottunk. A székeink ugyanis összecsukhatóak, míg a rattan kanapét szét kell szerelni és össze kell rakni minden ősszel és tavasszal.
Önfenntartás
Kisgyerekek mellett fontos szempont, hogy a kert fenntartása a lehető legkevesebb időt vegye igénybe. Nálunk a legnagyobb változást az öntözőrendszer kiépítése hozta el, ugyanis élhetetlen helyzetet teremtett, hogy Laci a munkából hazaérkezve fél hatkor még nekiállt másfél órát locsolni, én meg csak pislogtam az egész napos babázás után, hogy miért nem jut nekem egy fél óra én-idő. Szóval minden pénzt megért. Emellett persze kell öntözni, elsősorban a fellógatott, a dézsás és az ablakban álló virágokat, de ez nagyjából 5 perc, és még kikapcsolódásnak is jó a nap végén.
A növénytermesztésnél egyre inkább ügyeltem rá, hogy évelők kerüljenek a kertbe. Most ott tartunk, hogy márciusban egy hétvége alatt tavasziasítani tudjuk a kertet, mert csak a veteményest kell kialakítani, a garázsban kiteleltetett muskátlit kiteszem az ablakba, és két függő petúniáért szoktam elszaladni a kertészetbe. Április végén jön még ehhez a paradicsomültetés, a többi pedig nő magától. Ami az egész szezonban munkát ad, az a gyommentesítés. Itt is igyekszem könnyíteni a dolgom, a kavicságyakat vegyszerrel szórom be, a fák és bokrok alját már nem gazolom ki, hanem befüvesítettem, és a veteményesben a közlekedő barázdákban nem gyomlálok. Szintén egész szezonra szóló munka a fűnyírás, ami nálunk a fiúk reszortja. Samu nagyon élvezi, szombat délelőttönként ez az állandó pasiprogram apával, miközben mi Pannival bent sütünk-főzünk.
Az önfenntartáshoz hozzátartozik, hogy nem termelünk zöldhulladékot, vagy amit igen, azt komposztáljuk és felhasználjuk. Erről már írtam korábban, itt most csak annyit, hogy hihetetlen jó döntés volt, drasztikusan kevesebb a háznál a szemét (ami tavasszal-nyáron főleg a fűnyírásból, ősszel a lombhullásból-metszésből adódik, és persze egész évben minden nap összegyűlik egy kis kukányi gyümölcs-zöldséghéj bent a házban is), ráadásul a kész komposztot szuperül fel tudjuk használni tápanyag utánpótlásra (végre nem kell 40 kilós trágyás zsákokat cipelnem a barkácsáruházból).
Gyerekbarát kert
Az én konmaris-műanyagmentes szemléletemhez nem passzol, ha tele van játékkal a kert. De hogyan legyen gyerekbarát a kert úgy, hogy közben mégse egy szórakoztatóparkot üzemeljek az udvaron? Na ebben a témában alig-alig találtam kapaszkodót a neten, ezért összegzem a tapasztalataimat.
Nyilván első a biztonság. Ezért temettük be a tavat és füvesítettük be a helyét; a mérgező növényeket (nálunk ezek leginkább a hagymások) a kerítés elé telepítettük át; a szúrós eszközöket a fészerben tartjuk a nagy tárolóban, ahová a gyerekek nem nyúlnak be (a sarlótól megváltam, mert a fűnyíró olló sokkal praktikusabb, a nyársakra pedig új ötletként egy-egy bambusz darabkát fogok szúrni); a veszélyes szerszámok pedig magasabb polcokon vannak.
A gyerekek természetükből fakadóan imádják letépkedni a virágokat, mindent kihúzgálnak a földből, szétszórják a kavicsot, elhordják a köveket. Panni lassan kinövi ezt, Samu még javában rombol. A bokrok, fák esetében nem tud nagy kárt csinálni, a veteményest érdekes módon nem bántja, mert ott együtt munkálkodunk és sokszor rászólok, a virágoknál pedig annyit tudok tenni, hogy nem ültetek semmi értékeset - meglévőből dolgozom, vagy a családtól kapott palántákat használom fel, mert azokat nem féltem. Ha valamit elvisz a helyéről, azt együtt visszavisszük/visszaültetjük. Szerintem itt az a kulcs, hogy túl értékes dolgot nem szabad gyerekek mellett kertbe telepíteni, mert különben az önfeledt kertben töltött idő folyamatos fegyelmezésbe torkoll.
Ugye a házban törekszünk a műanyag kerülésére és a kertben sem szeretem a műanyag színkavalkád látványát. Ahogy bent a nappalimban, úgy itt sem szeretnék vidámparkot üzemeltetni. Ezért a 2. részben tárgyalt egyszerűbb gyermekkor szabályai szerint lényegesen lecsökkentettem a használatban lévő játékok számát. A műanyag kishintát fára cseréltük, a vetemény szélén lévő homokozónál alig 8-10 eszközt/kocsit/lapátot tartunk. Itt van egy műanyag kisház meg egy gyerekpad, amiket Panni egyéves korában vettem, sajnos műanyagból, mert másra nem volt pénzem. Ezek nyilván maradtak, de a színekre ügyelek: sárga-piros-zöld színűek, tehát minden további műanyag játék, ami ide kikerül, az ugyanilyen. A kisházat elrejtésre is használom (a gyerekek búvóhelynek): ide dobálom be a nap végén a labdákat, és egy fedett dobozban a vízfestékes/aszfaltkrétás kellékeket, mert a házban nem engedem őket festeni. Régen volt benne kiskonyha meg kisszerszámos asztalka meg mit-tudom-én-mi-fiserprájsz, de minek. A kertben tehát a kisház, a pad, a hinta, a homokozójáték és a járművek állnak a gyerekek rendelkezésére.
Nincs tehát minden szem előtt, de ha kell, függőágyat csinálok a hosszú kendőmből, kihozom a fészerből a kerti sátrat, a tollast, a rajztáblát, a hullahopp karikából és lepedőből készített kisbunkert, és időről időre kicserélem a homokozós eszközöket, mert a fészer mellett van egy dobozban játékkölcsönző. Tapasztalatom szerint ennyi elég, talán még sok is. Mászókánk, csúszdánk nincs, hogy legyen miért játszótérre menni (a szomszédainknak mindenhol van, egy hét után megunták), a mamánál van trambulin, ezért azt sem fogjuk itthon kerülgetni.
Tapasztalatom szerint a gyerekek akkor érzik magukat a legjobban a kertben, ha én csak kifekszem a napágyra és szó szerint semmit nem csinálok. Délutánonként nálunk két órán át ez a program: ott pihenek a kert közepén, bármikor elérhető vagyok, de tudják-látják-érzik a gyerekek, hogy csak rájuk figyelek. És hogyan torolják meg az én láblógatásomat? SEHOGY. Nem torolják meg, inkább hálásak érte, és önfeledten, önállóan, kreatívan játszanak, hol együtt, hol külön. Na ez a slow life lényege. Amint öt percre felállok és tevékenykedek, a gyerekek kiesnek a fantáziavilágukból, és azonnal kell valami, vagy veszekedés, rosszalkodás kezdődik. Úgyhogy inkább maradok a henyélésnél, mindenki jól jár. Majd 6 óra felé, amikor a játszótérről hazaérve bemegyünk, 5 perc alatt rendet rakok kint, addig meg élvezzük a jó időt és egymás társaságát.
Esztétika
Tehát ott tartunk, hogy van egy hasznos, időkímélő, gyerekbarát kertünk, már csak egy kis esztétika hiányzik.
Ehhez fontos, hogy sehol ne legyenek lerakatok, (még a fészer mögött is elpakoltam), vagy ahol elengedhetetlen a színkavalkád mint például a gyerekjárművek, ott fókuszpontokat alakítsunk ki, hogy másra tereljük a figyelmet. A bejárati ajtó előtti teraszról is eltüntettem a műanyag akasztós fregolit, illetve leszereltem a muskátlit, mert folyton teleszórta szirmokkal a padlót, helyette petúniát lógattam fel, mert az nem szemetel. Maradt egy szék, egy ajtódísz, és egy kis növény az ablakban. Mást nem is tartok itt, a papucsokat is beviszem a nap végén. Ha fregolin szárítom a ruhát, akkor azt a kert eldugott sarkába viszem.
Ahogy a házban, úgy a kertben is a textíliák adják az otthonosság érzését: egyeztettem a színeket, ezért mindenhol zöld színűek a párnák. A faépítmények, a fészer, a filagória, a szalonnasütő padja, a fahinta és a karók egységesen boróka színűek.
A virágok esetében is törekedtem erre: sok pinterest képet megnéztem, mire rájöttem, hogy az igazán szép kertekben színkódok szerint ültetik a virágot. Mivel a gyerekház és a pad zöld-piros-sárga, ezért adta magát, hogy milyen virágaink legyenek: pirosak és sárgák. Persze van néhány lila, rózsaszín és fehér virág is, de előbbiek a hangsúlyosak. Szintén a pinteresten figyeltem fel arra is, milyen fontosak a kontrasztok: pillanatok alatt feldobta a sziklakertet, hogy nem csak zöld növények vannak benne, hanem sárgás, pirosas levelűek is. A veteményesben nem használt téglákat tettem a közlekedőkbe járólap gyanánt, a fűszerspirált fehér kavicsokkal vettük körbe. Egy mutatós madáretetőt is beszereztünk, nagyon otthonos érzést ad, és persze télen hasznos lesz a madaraknak. A barna lámpás a fészer ajtaja fölött észrevehetetlen volt, amíg nem szúrtam bele egy fehér művirágot, és bele nem tettem egy filléres szolárlámpát az esti hangulathoz.
Apróságok ezek, igaz? Mégis: sehol nem olvasol így egységesen ezekről a dolgokról, ezért is írtam le a tapasztalataimat. A cél: minél kevesebb energia menjen el a kertre, és minél több idő jusson a gyerekekkel való önfeledt játékra. Hétvégén 1-2 óra közösen eltöltött kertészkedés bőven elég, mellette pedig naponta 10 perc a pakolásra, locsolásra. Az elv itt is az, mint bent a házban: minél kevesebb lom, minél kevesebb szétszórható játék, vagy ami szétszórós, abból csak egy-két féle legyen, hogy a gyerekek is átláthatóan el tudják pakolni. Sok-sok apró ötlettel a hátrányokból is előnyt lehet kovácsolni, a lomokból dekoráció lehet, és ehhez az internet elég inspirációt ad, persze szkeptikusan, mert a netes képek sokszor nem a valóságból indulnak ki.
Azt már mi adjuk hozzá.
Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg kisgyermekes ismerőseiddel is!
A fotók saját készítésűek, kérlek ne használd fel.
A cikksorozat további részei:
Utazás Egyszerűországba 1. rész - Lomok nélkül
Utazás Egyszerűországba 2. rész - Egyszerűbb gyermekkor
Utazás Egyszerűországba 3. rész - Ruhakérdés
Utazás Egyszerűországba 4. rész - Takarítás racionalizálás
Utazás Egyszerűországba 5. rész - Nulla hulladék
Utazás Egyszerűországba 7. rész - Boldogságtalálás
Ajánlott irodalom
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Flylady: urban-eve.hu
Lakberendezés: otthonkommando.hu
