Maminbaba
Utazás Egyszerűországba 3. rész - Ruhakérdés
Minden passzol mindenhez.
(Ez az írás egy 7 részes cikksorozat része. A többi rész linkjét a cikk alján, az illusztráló saját fotókat ugyanott a kapcsolódó galériában találod.)
Ösztönös rendrakóként és egyszerű gyereknevelésre fogékony szülőként a háztartási lomok és a játékok szanálása nem okozott nagy gondot.
A ruhakérdés már annál inkább. Semmi érzékem a divathoz, nem is érdekel igazán, és utálok vásárolni. A férjemtől sem kapok ebben segítséget, mert ő meg tipikus pasi: bőven elvan két gatyával meg egy szakadt pólóval évekig. Kamasz koromban persze érdekelt a divatolás, de jojó-effektusos tinédzserként leragadtam az olyan tanácsoknál, hogy széles csipőhöz fekete nadrág, meg hogy csíkosat ne párosítsak pöttyössel.
Mégis rengeteg ruhám volt. Turis impulzusvásárlásokból, sógornőmtől, és régről sem dobtam ki semmit, mert a több a jó. A színek harmóniájára, anyagok minőségére abszolút nem figyeltem, az akciókkal meg totál meg lehetett etetni. Kifinomultságom, ízlésem egy hangyáéval vetekszik (még ma is). A gyerekek esetében aztán tényleg semmilyen vezérelvem nem volt, engem amúgy se zavar a foltos ruha (frizbisként még büszke is voltam rá, ha edzések-meccsek után koszos vagyok).
Úgyhogy ez az a terület, amiben segítségre, tanulásra volt szükségem. Hamar rátaláltam a kapszulagardrób ötletére, amihez rengeteg okosságot elolvastam. A kezdet a színtanácsadás, ami során egy szakember kendőteszttel eldönti, hogy a haj-bőr típusodhoz, meg a mindenféle adottságaidhoz milyen színek állnak jó. Ezeket évszakok szerint határozzák meg. Amit lehetett, elolvastam a témában, de nem fordultam szakemberhez, aztán meg annyira bevált az alkalmazott módszer, hogy végül már szerintem nem is fogok. Ebben hallgatok az ösztöneimre, amik azt súgják, hogy bizony nekem meleg színekkel kell operálnom, mindig is ezek vonzottak, arany ékszerekkel. A gyerekek esetében nem voltam túl tudományos, Panninak a rózsaszín a kedvence, ehhez válogattam még 2-3 olyan színt, ami jól áll neki, és könnyű a beszerzés azokból a boltokból, amikben megfordulok (és megfelel a minősége, meg a pénztárcám is elbírja). Samunál és Lacinál még ennyire sem figyeltem, egyszerűen csak átgondoltam, én milyen színeket szeretek rajtuk. Így aztán mindenkinek van mostanra egy jól behatárolt, 3-4 színből álló színkódja. E szerint vásárolok ruhát, vagy tartok meg a rokonságtól kapottakból.
A kapszulagardrób lényege, hogy NAGYON kevés ruhát tartasz a szekrényben, összesen 30-40-et, mindennel együtt. A szezonális darabok (sícucc, sapka-sál-kesztyű, strandcucc, sportruhák) külön dobozt kapnak, és csak szezonban kerülnek be a rendszerbe. A szanálást magamon kezdtem. Kiszedtem a meleg színű ruhákat, és konmari függőleges hajtogatásával betettem őket 1 darab fiókba. A hideg színűeket pedig egy másikba. Azon a napon a meleg színű fiókot ötször nyitottam ki és megállapítottam, hogy de csodálatos ruhatáram van. A hideg színű fiókra, ha ránéztem, szó szerint - és stílszerűen - kirázott a hideg. Még aznap este kivittem egy dobozban a garázsba, azóta meg is váltam tőlük.
A kapszula működött. A 3-4 nadrágból, 2-3 szoknyából, 6-8 felsőből álló alapruhatáram néhány (nagyon kevés) kiegészítővel jobban inspirált, mint a korábbi teljes szekrényt megtöltő egyveleg. És inspirál azóta is. Bármit kivehetek a fiókból, illeni fog a többi darabhoz. Néha megengedek magamnak némi vásárlást, de valójában nincs nagy dolgokra szükségem, csak az újabb ihlet kedvéért vásárolok. Ennek a nagy ruhaszanálásnak már egy éve, azóta minden nap kirúzsozom magam még otthonra is, annyira feldob, hogy aznap is jól nézhetek ki. És ami még fontos: évszakonként változtatok és újratervezem az egészet. Na nem vagyok egy nagy divatdiktátor, ez mitsem változott, de a lényeg itt is az, hogy magamhoz képest mit hozok ki a dologból. A szépségápolási cuccaimat is betettem a szekrényembe, az én kis szentélyembe, ahol még motiváló képet és a szívemnek fontos illatosított művirágot is tartok vázában (mert hogy végre elférek benne, ugye). Így reggel a felkelés, mosdó, ágyazás után egyből rendbe tudom magam szedni 3 perc alatt bőrápolásostul, ami nagy segítség a nap indításánál, mert máris eszemnél vagyok. Némi puffert azért szezononként hagytam a rendszerben, mindenből van néhány darab ruhakölcsönzőben, vagyis ha megunok valamit, vagy újítanék, előveszek egyet a kölcsönzőből és beteszek helyette a meglévőből. Ez a folyamatos, belülről érkező frissítés is hozzájárul ahhoz, hogy ne rohanjak egyből az üzletekbe.
A gyerekek esetében is mérhető a változás. Az elv náluk is ugyanez: csak annyi ruha, ami még épp elegendő, előre meghatározott színkódok szerint. Ők sem lettek Benetton-reklámok, de az éves családi videónkon abszolút szembeötlő a változás: míg tavaly télen még összevissza színekben pompáztak, az újabb felvételeken már látszik a csapásirány az öltözködésükben. A rokonoktól kapott darabokat is e szerint válogatom, és mára nincs helye a ruhatárunkban szakadt-foltos-lógó cuccoknak. Egy cikkben olvastam, hogy azzal is segíthetek az egységességért, ha csak a felsők mintásak, az alsók egyszínűek. A harmadik szezonra alakult ki teljesen, tehát kétszer váltottunk ruhatárat, mire eljutottunk odáig, hogy Panni BÁRMIT fölvesz, az passzol. Ez egy önállóan öltözködő négyévesnél nagy szó. Hozzáteszem, ő nem jár velem shoppingolni, tehát egyelőre én döntöm el, mit veszek neki, és általában nem okozok csalódást, mert elmondja, miből mit szeretne. Ez majd később változik, akkor rugalmasan változtatunk.
A férjem egy vállrándítással elintézte, amikor a fél körmöm lerágva előhozakodtam vele tavaly télen, hogy ha megengedi, akkor esetleg nála is... Egy kicsit várni kellett az alkalomra, mert a ruháinak a fele még a szülői házukban volt, és csak két héttel később hoztuk el az ottani ruháit egy nagy sporttáskában. Előtte két nappal azt mondta Laci, hogy már alig várja, hogy végre értelmes és kisebb ruhatára legyen. WTF? Szóval őt is érdekli? És igen, nála is működik a dolog, olyannyira, hogy az idei éves kihívása az, hogy racionalizálja a ruhái cserélését...
Bár a férjemnek még igen, számomra a ruhavásárlás ezentúl nem okoz fejtörést. Úgy mászkálok a boltokban, mintha röntgen szemem lenne: ismerem mindenki színkódját és a meglévő ruhatárát, eszerint egyből látom, mi jöhet szóba a kislány soron, és mi mondjuk a női pizsamarészlegen. Ha 2in1 akció van, de a kettőből az egyiknek nem stimmel a színe, nem veszem meg. Majd máskor, máshol lesz rá alkalom. Az idő nem sürget.
A ruhák tárolásánál a konmari módszer segített és sokat inspirálódtam a pinterestről is. A lényeg, hogy amit lehet, függőlegesen hajtogatok, és lehetőleg fiókba. Lehet doboz is, én eleinte cipősdobozokat meg elmosott tejesdobozt használtam, azóta beruháztam néhány egységes dobozra és ikeás fiókrendszerezőre. A függőleges hajtogatásban nincs semmi pláne, ugyanazt a hajtogatási technikát használom, amit eddig, csak még egyet hajtok a ruhákon, és állítva kerülnek be a fiókba, színek szerint világostól a sötétig. Mindig jól néz ki a ruhatáram, néha húzok egyet-egyet a ruhákon, hogy még katonásabb rendben álljanak, de nem nagyon van szükség korrekcióra, mert már rááll a kezem. Lényegesen kevesebb helyre van így szükség, a gyerekek esetében is. Panni szekrényében, mivel önállóan öltözik, mindig kell egy kicsit alakítani, de lassan ő is megtanulja, mit hová és hogyan tegye el. Van még hová fejlődnie, de nem vagyok elvakult, ha ő majd valamit másképp szeretne, akkor megbeszéljük és változtatunk.
Már említettem az első részben, hogy a kabátokból, cipőkből, sapkából, sálból mindenkinek egy-egy van az előszobában. Egyébként sincs sokkal több, tehát összesen olyan 2-3 fejenként. Ezek jól megférnek a nagy előszobai kétajtósban, mint ahogyan a téli csizmáim és a szanálásra váró táskáim is. A cipőkérdés nehéz ügy volt nálam, mert rengeteg volt belőle. Szép lassan aztán elköszöntem ikonikus daraboktól, mint az első fizetésemből méregdrágán vásárolt tűsarkú, amiben már a boltban sem tudtam lépni egyet sem, és ezért nem volt rajtam soha (de hát első fizetés, b*sszameg!!), vagy a régi frizbis pót-stoplisom, amiről kiderült, hogy valójában lyukas (pedig 10 éve pakolgattam).
Így visszatekintve, nekem a ruhakérdés volt a legnehezebb. Mert akaratlanul belegondolsz, hogy mennyibe került... meg mennyit mentél érte... és hogy milyen jól kitaláltad...
Nehéz ügy volt, de megérte.
Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg kisgyermekes ismerőseiddel is!
A fotók saját készítésűek, kérlek ne használd fel.
A cikksorozat további részei:
Utazás Egyszerűországba 1. rész - Lomok nélkül
Utazás Egyszerűországba 2. rész - Egyszerűbb gyermekkor
Utazás Egyszerűországba 4. rész - Takarítás racionalizálás
Utazás Egyszerűországba 5. rész - Nulla hulladék
Utazás Egyszerűországba 6. rész - Kert gyerekekkel
Utazás Egyszerűországba 7. rész - Boldogságtalálás
Ajánlott irodalom
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Flylady: urban-eve.hu
Lakberendezés: otthonkommando.hu
