Maminbaba
Utazás Egyszerűországba 2. rész - Egyszerűbb gyermekkor
"Egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg."
(Ez az írás egy 7 részes cikksorozat része. A többi rész linkjét a cikk alján, az illusztráló saját fotókat ugyanott a kapcsolódó galériában találod.)
Ez titkos, és lehet, hogy megköveztek, de most elmondom: mióta egyszerűsítettük az életünket, mindig jókat derülök magamban a kisgyerekes ismerőseim (jó sok van belőlük) cukinak szánt, otthon készült Facebook-fotóin. Mert:
- valahogy minden képbe belóg három csillivilli fiserprájsz játék és egy színes kismotor (meg egy bodykkal megpakolt fregoli, de erről majd a takarításnál);
- a vicces szelfiken sokszor látszik a háttérben, hogy a nappaliban a(z épp az emkettőre kapcsolt és működő) tévé alatti, elvileg szórakoztatóelektronikai eszközök tárolására szánt polcon roskadoznak a színes-szagos műanyag csörgők, játékok (de dvd-lejátszó egy sincs, mert szétszerelné a gyerek);
- nem tudom nem észrevenni a "közös főzés a picivel"-képen a gyönyörű pasztell konyhapulton száradó, színben sehová nem passzoló rikító műanyag evőeszközöket;
- a babára várók bizonyára le vannak önmaguktól hidalva, hogy milyen szépen berendezték a babaszobát, mivel már most tele van a kiságy pakolva plüssökkel, már megvan fölötte a zenélő forgó és a szekrény tetején a beszélő kutyus is.
Na szerintem ez mind nem kell.
Se a fiserprájsz, se a zenélő forgó, se a sok műanyag biszbasz.
Kell viszont egy jó hurci, egy pohár bor péntek esténként, egy mozi havonta egyszer apával kettesben, meg egy bazi nagy franciaágy, ahol mindannyian elférünk.
Mert hogy a gyerekeimnek semmi más nem kell, csak az én figyelmem, időm, türelmem és szeretetem. Éjjel és nappal, az év 365 napján.
Valami ilyesmiről szól Kim John Payne amerikai pszichológus Egyszerűbb gyermekkor című könyve, ami legalább annyira felrázta az elmúlt pár évben a nyugati világ tudatosabb felét, mint az 1. részben tárgyalt konmari módszer. És mélyen egyetértek vele, talán ezért is volt a legkönnyebb ezen a téren, a játékok és a gyereknevelés terén egyszerűsíteni az életünket. Az elmúlt években elég sok tudatos gyerekneveléssel, kommunikációs technikával, pszichológiával foglalkozó könyvet, cikket, blogot, tanácsot olvastam, de ha egyet kellene ajánlanom egy önfejlesztésre fogékony szülőnek, akkor ez lenne az.
Payne azt mondja, hogy a felgyorsult világ jelszava, a Még több! traumatizálja a gyerekeket. Túl sok a tárgy, túl sok az információ, túl sok a teendő, ami megterhelő a gyerekek számára. Ezért azt javasolja, hogy csökkentsünk a gyerekeket érő nyomáson a fizikai környezetükben, az életünk ritmusában, az időbeosztásunkban, és szűrjük ki a felnőtt világot. Most a játékok szanálásáról és a felnőtt világ kiszűréséről fogok szót ejteni, a másik két témát később tárgyaljuk.
Tárgyak
Az első részben tárgyalt konmari módszer sokat segített a felnőtt lomjaink, a közös használatú tárgyaink kigyomlálásában, de tulajdonképpen a játékokra is alkalmazható. Ugyanazt mondja Kondo, mint Payne: szedjük össze az összes játékot a lakásban, dobjuk ki a felét, aztán a maradéknak a felét adományozzuk el. Az így megmaradtak felét tegyük el és cserélgessük a meglévő játékokkal. Mennyi maradt? Van, aki szerint 20 játék elég, mások szerint 7 darabnál nem kell több.
Hát én nem számoltam, 20-nál biztos több van, de sokkal kevesebb, mint egy átlagos otthonban. Lassan egy éve nem vettem újat, de ami van, az szinte mind fából van, vagy kreatív/konstruktív (legó, gyurma), illetve Panni babái is megvannak, amikkel sokat játszunk. A plüssöket a nagyszekrényben tartjuk dobozban, hogy ha néha eszünkbe jut egy kedves régi figura, azt elővehessük. Én ezt játékkölcsönzőnek hívom. A kerti műanyag játékokból is sokat szanáltunk, most olyan 10 darab van elővéve. A többi szintén kölcsönzőben a kerti faház mellett.
A játékszanálásnál törekedtem a jó minőségű, lehetőleg fából készült tárgyak megtartására (de ha nem játszunk már vele, a fa is elment). A kocsim csomagtartóját telepakoltam a régi csörgőkkel, műanyag játékokkal, és egy anyaotthonba vittem el őket. Mindenki jól járt.
Akiről tudjuk a családban, hogy érti, mit jelent ez az egész egyszerűsítés, azoknak elmondtuk, hogy ne vásároljanak nekünk műanyag szarokat. A mamáknak is csepegtetjük a tudományt, hááát ki mennyire fogékony... Nekem nincs lelkifurdalásom, ha továbbadom az ajándékba kapott dolgokat (amennyiben senkinek nem hiányzik). A dédi számonkéri, ezért az övéit eltesszük, és amikor évente egyszer eljön, akkor elővesszük és főhelyre tesszük (a gyerekek megörülnek, mert nekik új, a dédi is örül, hogy lám milyen nagy becsben vannak az ajándékai, a gyerekek abba se akarják hagyni velük a játékot).
Mostanra kialakult, mi az a játékmennyiség, ami számunkra megfelel, és ezt a mennyiséget fenn is tartjuk. Szülinap-névnap-karácsony előtt Panni kiválasztja, mi az a 4-5 játék, amit elvihetünk a szegény gyerekeknek, és amik helyett megkapja majd a listázott új játékokat (amikről beszélgetünk is, ha én úgy gondolom, hogy nem kéne a küszöbön beengedni).
Ez a drasztikus csökkenés totál megdobta a kreativitásukat. Mostanra már elhiszem, hogy egy gyerek tényleg bármivel, egy bottal is el tud játszani, akár órákig. Mi is ezt csináljuk, nap mint nap. Nyugodtabbak, önállóbbak, magabiztosabbak (hiszen nem mástól függ a szórakoztatásuk). Nincs ebben nagy feltalálás: a gyerek egy papírdoboznak is megörül és napokig játszik vele önfeledten: először bunkernek használja, aztán rajzol rá, dodzsemezik benne, a végén pedig szétbarmolja csavarhúzóval. De csak akkor, ha közben nem köti le a figyelmét a csillivilli fiserprájsz (ami 5 percig sem elég érdekes, mert csak egy dologra való), és nem kap hetente új biszbaszt.
Felnőtt világ kiszűrése
Úgy gondolom, hogy a mi szülőgenerációnknak a legnagyobb kihívása a kütyü, és rohadt nehéz benne okosnak lenni (minden felettünk lévő generációnak fingja sincs, miről beszél). Payne szerint nem engedhetünk gyereket tévé és telefon elé. Na ez nekünk ebben a formában még nem így alakul: nem tiltjuk, de erősen korlátozzuk a kütyüzést, magunkra vonatkoztatva is. Filóztunk egy időben, hogy megválunk a tévékészüléktől, végül másképp döntöttünk.
Másfél éve kiköttettük az előfizetést, "csak" youtube-ozunk rajta. A tévé és a telefon esetében igyekeztünk egy nagyon világos és mindenki számára elfogadható rendszert kialakítani, de ez folyamatosan változik és felülvizsgálódik. Most úgy van, hogy tévé van a gyerekeknek este kb. 15-20 percig: 3 rövid mese, hogy mi is szusszanhassunk, de még elég idő legyen a lefekvésig. A telefonon szintén mesét néz Panni, Samu délutáni altatása idején.
És igen, rohadtul bepörögnek tőle egy szint után. Már tudom, Panninál hol van a határ (kábé tényleg 15 percnél), ami után meghülyül tőle. Tényleg csak időhúzás, semmit nem old meg, ha leülteted. Nem vagyok a szélsőségek híve, szerintem a teljes tiltás is nonszensz, de kell a keret, kell a szabály itt is. Panni egyébként már mondja, ha elég volt és magától kapcsolja ki.
Payne szerint a gyerekeknek a felnőttek beszélgetéseit sem kell hallania. Ez szerintem is sok baj forrása lehet. Hülyeségnek gondolom, hogy őszintén bevonjuk őket a dolgainkba. Van, amit nem kell egy gyereknek hallania, és kész. Panni ezt is jelzi már: mi nem is szoktunk beszélni nagy dolgokról, akkor veszem inkább észre, amikor anyukám itt van, és ő nem kontrollálja magát ezen a téren. Panni konkrétan szól ilyenkor, hogy ő még kicsi ehhez.
A kütyüidő csökkentését kimondatlan szabályként, magunkra is vonatkoztatjuk. Nagyon ritkán vesszük elő napközben a telefont (teljes tiltás vonatkozik pl. az étkezésekre, játékidőre, játszóterezésre), laptopot pedig csak igazán indokolt esetben használunk a gyerekek előtt. A velük töltött időn felüli, sutyiban kütyüzést is csökkentjük, így látjuk fairnek, és egyébként is így egészséges. Az időrabló appokat leszedtem a telefonomról (pl. Facebook, amiről egyébként a fotóimat is leszanáltam 1-2 profilkép kivételével), csak a Maminbabához szükséges oldalkezelő és emailes alkalmazások maradtak meg, híreket pedig napi egyszer olvasok általam hitelesnek ítélt forrásokból, kb. negyed óráig. A számítógépes munka marad estére, 2-3 naponta ülök le, olyankor nézem át a hírfolyamomat is. És nem, semmi nem hiányzik a külvilágból tévécsatornák és állandó közösségi média jelenlét nélkül.
Ui:
Még valami.
Mostanra talán felocsúdtál a kezdeti megjegyzésemből, hogy a Facebook fotóid hátterét nézegetem. Nem, nem nézem, csak hát... látom. De nyugi, nem ítélkezem, az ítélkezést már kikonmariztam, mielőtt tudtam volna, hogy mi az a konmarizás. Valójában csak tanulni akarok másoktól, és nyitott szemmel járok, ki az, aki jobban csinálja (egyébként sokan, és igyekszem is felvenni velük a kapcsolatot).
Remélem, hamarosan Tőled is inspirálódhatok.
Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg kisgyermekes ismerőseiddel is!
A fotók saját készítésűek, kérlek ne használd fel.
A cikksorozat további részei:
Utazás Egyszerűországba 1. rész - Lomok nélkül
Utazás Egyszerűországba 3. rész - Ruhakérdés
Utazás Egyszerűországba 4. rész - Takarítás racionalizálás
Utazás Egyszerűországba 5. rész - Nulla hulladék
Utazás Egyszerűországba 6. rész - Kert gyerekekkel
Utazás Egyszerűországba 7. rész - Boldogságtalálás
Ajánlott irodalom
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Flylady: urban-eve.hu
Lakberendezés: otthonkommando.hu
