Maminbaba
Hasznos facebook csoportok (nem csak) debreceni anyukáknak
Avagy hol találj hasonló érdeklődési körű anyukákra és kismamákra az interneten, a teljesség igénye nélkül. No meg egy kis Facebook csoport - Magyar szótár.
A Facebook hírfolyamomon tudom a legjobban lemérni, hogyan múlik az idő - az ismerőseim felett. Annak idején, amikor a Facebook hajnalán, Erasmusos diák koromban csatlakoztam, az ismerőseim bulikról, tanulásról posztoltak. Amikor munkába álltam, a legtöbb hasonló sorsú kortársam falán megjelentek a közélettel, politikával, gazdasággal foglalkozó cikkek, begyűrűzött a hétköznapokba a gasztronómia, és a szerencsésebbek távoli országokban pózoló nyaralós fotói. Ma pedig egyértelműen az anya-baba témák dominálnak: nem túlzás, a hírfolyamom 70-80 százalékát a gyerekneveléssel foglalkozó bejegyzések töltik ki.
Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a legtöbb ismerősöm a 30-as korosztályba, tehát a családalapító generációba tartozik. Másrészt pedig annak, hogy jó néhány Facebook csoport tagja vagyok, ahol baba-mama témákkal foglalkoznak. A tematika nagyon változatos. Gyakorlatilag minden témára és annak az ellenkezőjére is találsz virtuális közösséget. Engem a hordozás, a sport/szabadidő, a szoptatás, altatás érdekel, így a cikk alján ezeket a csoportokat találod majd. De mondom: BÁRMI érdekel, találkozhatsz Facebookon hasonló emberekkel, helyi és országos szinten is. Legyen szó mosható pelenkáról, hozzátáplálásról, tápszeres babákról, varrásról-horgolásról, gasztronómiáról, öltözködésről, biocuccokról, bababútorokról, TV-mentes életmódról, csak üsd be a keresőbe a kulcsszót, és máris ráakadsz a csoportodra. Ha pedig beléptél, nézd át a Fájlokat, mert sok hasznos dolgot találsz, és talán kérdezned sem kell majd.
Ne lepődj meg: mindenhol találkozni fogsz okoskodókkal, hittérítőkkel, szkeptikusokkal, ellenzőkkel, de ezen ne hergeld fel magad. Az anyukákban tombolnak a hormonok, az érzelmek és az indulatok, ráadásul ha másra nem is, facebookozásra baromira ráérünk (hogy ez hogyan lehetséges, annak megválaszolására kevés vagyok, de tény). Nem csoda hát, ha sokan egy-egy csípős hozzászólásban vezetik le a napi feszkót.
Illetve a belépésedkor azon se csodálkozz, hogy szinte minden közösségnek van egy sajátos nyelvezete. (És itt most nem a helyesírásra gondolok. Nincs sok időnk a posztolásra, ezért sokszor nem használunk ékezeteket, vagy a prediktív szövegbevitel gyakran megviccel. Mondjuk zárójelben megjegyzem még, hogy időnként én is nagyokat nézek olyan, szándékosan használt szavakon, amiket nem a telefon javít ki, mint a "pellus", "tejci", "csattos" hordozó, hogy csak a kedvenceimet említsem. Na de elkanyarodtam.) Nem kell ahhoz évek óta barlangban lakni, hogy egy mások által már jól bejáratott kommunikációs csatornán ne találd meg elsőre a helyed. Én se értenék egy kukkot se mondjuk a Precíziós Agysebész Eszközök csopiban... Egy példa a hordozó adásvétel csoportokból: "5,2 m-es betört LF Adamite-ot keresek 6 E Ft alatt. " Világos, nemde?
Hogy egy kicsit könnyebben eligazodj, álljon itt egy kis Baba-mama Facebook csoport - Magyar szótár:
Szabályzat: A csoportok Bibliája. Ha jót akarsz magadnak, MINDIG ezzel kezdj a csatlakozásod után, hiszen minden csoportnak van szabályzata. Megtudhatod például, hogyan hirdethetsz, mit írhatsz ki (pl. gyógyszerneveket nagyon ritkán engednek), hogyan tehetsz ki fotót, és úgy egyáltalán: mivel foglalkozik a csoport. Egy oda nem illő bejegyzéssel nagyon kikaphatsz a tagoktól, és felér egy gyomorszájon rúgással, ha az admin talál meg.
Admin: Ha a szabályzat a csoport Bibliája, akkor az admin az atyaúristene. Ő moderálja a beszélgetést, kommentet töröl, témát lezár, érdemben hozzátesz, és általában többen vannak, hiszen ez többezres taglétszámnál óriási feladat. Ha az admin ír ki valamit, akkor arra nagyon figyelj oda.
Ht: Két dolgot jelenthet: hozzátáplálást és hordozási tanácsadót.
KV: Nem, ez nem az a kávé... Azt jelenti: kiemelt válaszadó. Kérdezz-felelek csoportokban besegítenek az adminoknak, ha túl nagy a létszám, vagy olyan a téma, amihez szakértői segítség kell (pl. szoptatós csoportban pszichológus, orvos, védőnő, szülésznő stb).
Iszsz: Igény szerint szoptatott (baba).
Hsz: Hozzászólás, komment. (igen, ez se feltétlenül egyértelmű)
Adás-vétel csoport: Spéci szabályok vonatkoznak rá, hogyan hirdethetsz. Sok helyen csak képpel, árral, jellemzőkkel együtt tehetsz föl apróhirdetést, vagy kereshetsz dolgokat. Egyre elterjedtebb, hogy visszajelzést (feedbacket) is kérnek az eladóktól (amire megint csak külön szabályok és tudnivalók vonatkoznak, hogyan kérj a vevőidtől).
Támogató csoport: Kényes témákban néhol naggggyon komolyan veszik a hangnemet. A bunkózást, lejáratást, okoskodást nem tűrik, úgyhogy válaszd meg jól a szavaidat.
Kérdezz-felelek csoport: Az elnevezés itt fontos. Alapvetően kérdésekre és válaszokra van kitalálva (nem meglepő módon), tehát nem tűrik a "74-es Elza hercegnős kislány body eladó"- típusú bejegyzéseket, vagy a "Nézzétek, milyen ügyesen alszik a nagylegény + három szívecske"- című fotókat.
És akkor íme az "én csoportjaim" témákba szedve, zárójelben az irányadó (2017. áprilisi) taglétszámokkal:
Hordozás:
Debreceni Hordozós Klub (750 tag): A valóságban is létező klub, havi egyszeri találkozóval, ahol mindenki viszi a hurciját és lehet próbálgatni, illetve előadó is szokott lenni. A csopiban főleg hurci adás-vétel megy, de lehet kérdéseket feltenni, és egy hasznos fájlban próbahordozókat keresni. Friss: most már oldalként is megtalálható.
Babahordozó eszközök adás-vétele, cseréje (16840 tag): Jó sok hurci eladásra, komoly szabályzattal.
Kenguruk és hordozókendők eladás vétel csere (19849 tag): Ugyanez, csak itt több a kenguru (az a merev falú cucc a Másnaposokból). A hirdetések jól kitalált albumokba vannak rendezve.
Kendők és hordozóeszközök minősége (2155 tag): Vélemények hordozókról, hibajavítás lehetőségei.
Babahordozás - kérdések és válaszok (21751 tag): Kérdezz hurcikról és jön a válasz (és ha nem vagy se admin, se ht, akkor azt jelezd). Előtte pedig nézd át a Fájlokat.
Így hordozlak (4751 tag): Cuki fotók hurcibabákról, "amikor két órája nem hagysz aludni"-típusú címekkel.
Közösség:
Debreceni Anyuka és Kismama Baráti Kör (3759 tag): Virtuális közösség (bár egyszer volt már közös élő találka is), ahová nagyjából minden mehet kérdésektől fotókig.
Debreceni Baba-Mama Klub (1362 tag): Többnyire válaszkész nevelés iránt érdeklődő anyukáknak szól, de ide is mehet minden, kérdés, fotó. Hasznosak a fájlok, pl. ahol debreceni mesterembereket lehet ajánlani. A Születés Hete Debrecen nagyszerű programjait többnyire ezek az anyukák szervezik.
Debreceni bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák (2402 tag): Vélemények a témában, fikázás tilos.
Babák játszóháza (391 tag): Közös játszásra toboroznak anyukákat és babákat az egyik debreceni játszóházba, ahol adott létszám fölött lényegesen olcsóbb így a játszás.
Debreceni kötődő csevegők (103 tag): Egy új helyi csoport a válaszkész anyukáknak, programokkal, találkozóhelyekkel.
Sport:
Maminbaba Debrecen (766 követő): Jó, ez nem csoport, hanem oldal, de az önreklámot nem hagyhatom ki :) Gyere maminbabázni!
Debreceni sportlehetőségek (1439 tag): Minden, ami sport és Debrecen.
Szoptatás:
Szoptatási tanácsadás - kérdezz-felelek (29324 tag): Minden, ami cici. Kérdezés előtt nézd át a fájlokat. (Ha pedig okosságot írsz, és nem vagy se admin, se kv, akkor jelezd. )
Altatás:
Alvás/altatás - támogató csoport szülőknek (25733 tag): Altatásban megfáradt anyukák segélykiáltásai. Tilos a fikázás. Itt is nézd át a fájlokat, mielőtt kérdezel.
Babadivat:
Debreceni gyerekruhák és játékok (9986 tag): Hirdetések, csoportszabályzattal.
Feketelista Baba-Mama csoportoknak: Kivételesen itt mehet a fikázás, pont erről szól a dolog. Na jó, nem a fikázás, mert a virtuális rágalmazásnak is vannak büntetőjogi következményei, de ha gondod volt egy eladásnál/vételnél, itt jelezheted, hogy ki az illető és leírhatod a sztorit.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Ha pedig velünk szeretnéd megosztani a gondolataidat, keress az oldalsó fülben található elérhetőségeken.