Frizbi

Magyar arany a Junior Frizbi Európa Kupán

2017. július 17.

Nagy csatában verte az osztrák válogatottat a magyar U20-as fiúcsapat vasárnap a nemzetközi ultimate frizbi verseny döntőjében Debrecenben. Lányaink a bronzmeccset nyerték Szlovákia válogatottja ellen.

Vasárnap délután véget ért a magyar frizbi negyedszázados történelmének eddigi legrangosabb versenye. A Junior Ultimate Frizbi Európa Kupának négy napon át Debrecen adott otthont.

A zárónap óriási magyar sikereket hozott. U20-as lánycsapatunk a szlovákokat verte a bronzmeccsen, ami azért (is) nagy eredmény, mert a csapatnak ez volt az első komoly nemzetközi tornája. Az U20-as fiúk mezőnyében rendkívül szoros magyar-osztrák döntőt láthatott a Debreceni Sportcentrum közönsége, és a mérkőzésen végül a magyarok bizonyultak jobbnak. A hazai csapatokat sok debreceni játékos is erősítette.

A versenyen mintegy 400 külföldi játékos és sportszakember vett részt, akiknek egybehangzó véleménye szerint kiválóak Debrecen adottságai, sportlétesítményei, vendéglátó- és szálláshelyei, és a szervezők is jól vizsgáztak. Ez azért fontos visszajelzés, mert a Debreceni Frizbi Sportegyesület a tervek szerint két év múlva Európa-bajnokságot szervezne a cívisvárosban.